Helyi hírek 2024. május 19. 18:40

Látogatható őshonos állatpark lesz a Szérűskert szomszédságában

Látogatható őshonos állatpark lesz a Szérűskert szomszédságában
Tavaly tavasszal életveszélyessé vált a Huszka József Hagyományőrző és Sportegyesület által fenntartott és működtetett Szérűskert épületének egy része. Emiatt hónapokon át szüneteltetni kellett több rendezvény megszervezését, amelyeknek évek óta ez a terület adott otthont. Az épület felújítása nemrégiben lezárult. A mintegy 11 millió forint értékű munka az egyesület közössége és a félegyházi önkormányzat összefogásával valósult meg – tudtuk meg Kollár László egyesületi titkártól.

– Ősszel kezdtük a munkálatokat, és karácsonyra elkészült a szükséges bontás és építés. A szakmunkát Vidéki Ágoston végezte, ennek költségeit az önkormányzat finanszírozta. Mi, egyesületi tagok pedig amiben tudtuk, segítettük a kivitelezőt, továbbá az egyesület finanszírozta az újjáépített rész teljes villanyszerelését, valamint a régi épület villamoshálózatának korszerűsítését.



A legnagyobb helyiség, az egykori hálószoba oldalfalait és mennyezetét szárazvakolással rendbe tettük, új padozatot kapott és ki lett festve. Így kialakult az a tér, ami már méltó helyet adhat akár rendkívüli tanóráknak, természetismerettel kapcsolatos foglalkozásoknak, óvodás és iskolás csoportok fogadásának – mondta el Kollár László.



Az egyesületi titkár a jövő terveiről is beszélt. Mint megtudtuk, ő és a családja kibérelte az önkormányzattól a Szérűskerttel szomszédos 4,5 hektáros területet. Itt szeretnék megteremteni a lehetőséget arra, hogy a látogatók őshonos állatfajtákkal, valamint a Félegyháza térségében egykoron bőséggel, ma már alig-alig megtalálható vizes élőhelyek növényvilágával ismerkedhessenek. Elmondta: a területen olyan, mára különlegességként számon tartott növények is fellelhetők, mint például a mocsári kosbor nevű védett virág.



– A nyár folyamán szeretnénk befejezni a terület bekerítését, hogy biztonságban tudhassuk az idetelepített állatokat. Sajnos előfordult már kutyatámadás, ennek a megismétlődését mindenképpen szeretnénk megelőzni. Egy törzskönyves rackanyájjal a területen, a honfoglaló 14 rackajuhanyával és 9 báránnyal, valamint egy, a napokban a Hortobágyról érkezett tenyészkossal. Színesíti a társaságot ezen kívül egy ló- és szamármentő alapítványtól érkezett Kárpát-medencei csődörszamár is. Ő a húsvéti rendezvényen mutatkozott be a látogatóknak, és eredeti, Pista nevétől nem elszakadva Istvánnak kereszteltük. A távlati tervekben további őshonos állatfajták betelepítése szerepel a szürke marhától a bivalyon át sertésekig, valamint szeretnénk még kunfakó lovakat hozni. Így állna össze egy őshonos állatpark a Szérűskert mellett elterülő 4,5 hektáros területen.

T. T.


Fotó: Fantoly Márton
              

Kövessen minket a Facebookon is!