Sport 2024. május 21. 12:00

Nem sikerült megszorongatni a Tiszakécske II. csapatát

Képgaléria
Nem sikerült megszorongatni a Tiszakécske II. csapatát
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában többek között az volt a cél, hogy a Tiszakécskei LC II. gárdája Kiskunfélegyházán meg tudja-e tartani első helyét, vagy hazai győzelem, esetleg döntetlen születik.

A találkozó előtt a Kiskunfélegyháza az ötödik helyet foglalta el a tabellán, és bár volt még esélye arra, hogy a még hátralévő három mérkőzés megnyerése után a dobogón végezzen. Ezt természetesen több csapatnak az eredménye is befolyásolja. A hátránya az előtte álló Jánoshalmával szemben nyolc, a Soltvadkert és a Kunbaja ellen pedig tizenegy pont volt. Lejjebb viszont könnyen kerülhet, ha mind három meccsét elveszíti, mert a Lajosmizse és az Akasztó csak két ponttal van lemaradva, a Harta és a Kiskőrös pedig öttel. Éppen ezért nagyon fontos mérkőzés várt a hazaiak számára és egyáltalán nem volt mindegy, hogy milyen eredmény fog születni a Tiszakécske ellen.

A vendégek helyzete sem könnyű olyan szempontból, ha meg akarják nyerni a bajnokságot – mert miért ne akarnák – hogy csak egy ponttal vezetett a mérkőzés előtt a Kunbaja és a Soltvadkert előtt, míg a Jánoshalmát négy ponttal előzték meg. Éppen ezért izgalmas jó mérkőzésre volt kilátás.

Nem jól kezdődött a találkozó a hazaiak számára, mert mindössze egy cseréjük volt, méghozzá kapus, mezőnyjátékos nem ült a kispadon. Ezzel szemben a vendégeknél heten vártak arra, hogy pályára lépjenek. A listavezető Tiszakécske korán, már a 3. percben betalált a Kiskunfélegyháza kapujába. Egy jobb oldali nagy bedobás után Szabó László lőtt a kapuba, 0–1. Nem sokkal később majdnem egyenlített a Kiskunfélegyháza. Jobboldali belőtt labdát István László fejelte saját kapujára, Baráthnak óriásit kellett védeni, hogy ne legyen gól. A 13. percben ismét a hazaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség. Oroszi Dániel két alkalommal is közelről próbálkozott, de a mind a kétszer a labda elakadt egy védőben. Majdnem a félidő felénél növelte előnyét a Tiszakécske. Szabó László a térfél közepéről kitűnő labdával indította Szabó Dávidot a baloldalon, aki egy csel után kilőtte a jobb alsó sarkot, 0–2.

A második játékrész elején ismét gólt szereztek a vendégek. István László baloldalról belőtt labdáját Takács fejelte a hálóba, de les címén a játékvezető érvénytelenítette. Az 52. percben megismétlődött a jelenet, de ezúttal Takács fejesét hárította Nagy Szabolcs. A mérkőzés utolsó percében ismét a hazai kapusnak kellett nagyot védeni, amikor is egy baloldali szöglet után a kapufára tolta a labdát.

Némedi Norbert: – Gratulálunk a Tiszakécskének a megszerzett három ponthoz. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyerték meg a találkozót. Az első félidőben volt két olyan szituáció, amit koncentrációban rosszul reagáltuk le. Jobb helyezkedéssel mind a kettőt elkerülhettük volna. Nekünk is adódott lehetőségünk, hogy visszajöjjünk a meccsbe, akár döntetlen is lehetett volna a félidőben. A második játékrész lecsordogált, akkor tisztesen helyt álltunk. Nem néztünk ki legjobban a mérkőzés előtt, mert csere nélkül kellett végig játszanunk ezt a meccset úgy, hogy a bajnokesélyes látogatott hozzánk, visszajátszó játékosokkal. Azzal a két szituációval jobb volt nálunk a Tiszakécske, sok sikert kívánunk nekik a bajnokság hátralévő részében.

Kiskunfélegyháza–Tiszakécskei LC II.: 0–2 (0–2)

Kiskunfélegyháza, vezette:
Polyák Attila Péter (Tóth István, Lichtenberger István).
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Nagy D., Marsa, Magony, Oroszi, Nagy D., Urbán, Szabó P., Kőrös, Kurgyis, Molnár E.
Vezetőedző: Némedi Norbert.

Tiszakécske: Baráth – István L., Oláh, Szabó D. (Szabó G. 66.), Klemenc, Németh G., Kiss B. (Káli 46.), Tóth K. (Tóth M. 81.), Szabó L. (Lovas A. 46.), Lovas Zs., Takács (Pásztor 72.).
Vezetőedző: Hoffmann Attila

Gólszerző: Szabó L. 3., Szabó D. 21. Sárga lap: Szabó P. 20., ill. Lovas Zs. 25., Tóth K. 69., Lovas A. 81.

                                 

Kövessen minket a Facebookon is!