Helyi hírek 2024. május 24. 15:30

25 százalékkal csökkent a közterületi bűncselekmények száma Félegyházán

Képgaléria
25 százalékkal csökkent a közterületi bűncselekmények száma Félegyházán
A június 9-i önkormányzati választást megelőző utolsó rendes ülését tartotta meg május 23-án, pénteken a kiskunfélegyházi képviselő-testület, amely a ciklus 52. ülése volt.

A grémium megvitatta többek között a Kiskunfélegyháza város 2023. évi közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót. A testületi ülésen jelen volt dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Tarnóczy László rendőr ezredes, mb. kiskunfélegyházi kapitányságvezető, valamint Leiz Gábor tűzoltó alezredes, kiskunfélegyházi tűzoltóparancsnok. A hivatásos szervek beszámolóját a bizottsági üléseken már korábban részletesen megvitatták a képviselők, de itt is szép számban merültek még fel kérdések.

A rendőrkapitány válaszában köszönetet mondott az önkormányzatnak és különböző intézményeinek – így többek között a könyvtárnak, a művelődési központnak, a közterület-felügyeletnek – az együttműködésért. – Nagyban segítette a munkánkat, hogy az önkormányzat már 2023 második félévében – és folytatólagosan 2024 első félévében is – áldozott forrást arra a gyalogos járőrszolgálatra, aminek keretében egy rendőr egy közterület-felügyelővel látja el a feladatokat. Emellett a városi térfigyelő rendszer üzemeltetése, fejlesztése és működtetése is óriási segítség a rendőrségnek, különös tekintettel arra, hogy a város közreműködésével sikerült ezt bekötni a rendőrkapitányságra is – fogalmazott Tarnóczy László, akitől megtudtuk azt is, hogy a gyalogos járőrszolgálat nagyban javítja a járókelők szubjektív biztonságérzetét, a térfigyelő kamerarendszer segítségével pedig – annak bűnmegelőzési hatása mellett – konkrét bűnözőket: rablókat, kifosztókat, lakásbetörőket fogtak el. A kapitányságvezető szerint ezeknek a tényezőknek bizonyosan köze van ahhoz, hogy a közterületi bűncselekmények száma 25 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Éppen ezért bízik abban – hangsúlyozta –, hogy 2024 második félévében is számíthatnak az önkormányzattal való együttműködésre és támogatásra.

Az előzetesen kiküldött anyagok alapján 200 millió forintos általános tartalékkal zárta volna a város a ciklust, azonban a testületi ülésen még szavaztak a városatyák a Vasas-pálya megindításához szükséges mintegy 50 millió forint többletforrás odaítéléséről. Ennyi pluszpénzre van ugyanis szükség ahhoz, hogy elinduljon végre a 2016 óta zajló projekt tényleges megvalósítása.

A képviselő-testület legközelebb június utolsó csütörtökén ülésezik. Az idei választás érdekessége ugyanis, hogy ezúttal a választások után még négy hónapig, egészen pontosan 2024. szeptember 30-áig – függetlenül a választás eredményétől – a jelenlegi képviselő-testület dönt Félegyháza dolgairól. Várhatóan október 10-én lesz az alakuló ülése a választások eredménye szerint összeálló új képviselő-testületnek.

Az ülés végeztével Csányi József polgármester mindenkit invitált a Városalapítók hete színvonalas programjaira, különös tekintettel a Kiskun Expo eseményeire és a vasárnapi ünnepi testületi ülésre, amikor Kiskunfélegyháza legkiválóbbjainak adják át a városi kitüntetéseket.


Fotó: Fantoly Márton
                    

Kövessen minket a Facebookon is!