Helyi hírek 2024. május 26. 12:20

Szentmise a városért

Képgaléria
Szentmise a városért
A Városalapítók hetéhez kapcsolódóan ünnepi szentmisét mutattak be a városért, május 26-án. Isten áldását a városra, a közösségekre és családokra Geszler Péter, a Sarlós Boldogasszony Templom plébánosa kérte.

A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál alkalmából ajánlott szentmisén részt vett – többek között – Csányi József polgármester és felesége, a város vezetői, képviselői és díszpolgárai is.

– Szentháromság vasárnapján kérjük együtt Isten áldását a városra, a közösségekre, a családokra, idősekre és gyermekekre. Imádkozzunk együtt elhunytainkért, elődeinkért, akiknek örökségét nekünk kell tovább adni az utódoknak – fogalmazott a plébános. Prédikációjában kiemelte, hogy az embereknek meg kell találniuk a helyüket és feladatukat a világban. – Ha jó helyen vagy, akkor Isten megadja a kellő erőt ahhoz, megvalósítsd azt az álmot, amit ő álmodott rólad, csak tudd, hogy hol a helyed, mi a feladatod és azt, hogy Isten segítségével sikerülni fog. Fontos, hogy imádkozzunk Istenhez, mert akkor épül az országa, akkor lesz közösség, város és akkor tudjuk megmutatni, hogy Krisztushoz tartozunk – mondta Geszler Péter.


Fotó: Fantoly Márton
          

Kövessen minket a Facebookon is!