Program 2024. június 7. 08:00

Megjelent Fliszár Károly György új verseskötete

Megjelent Fliszár Károly György új verseskötete
Megtalált gondolatok címmel megjelent Fliszár Károly György verseskötete május elején. Az író, költő sorban hatodik kötetében az elmúlt másfél évének érzései, gondolatai, benyomásai kaptak helyet, versbe foglalva.

A versek, novellák írását a járványidőszak alatt kezdte el Károly, elmondása szerint akkor nem gondolta, hogy abból bármikor könyv születik. Ahogy fogalmazott, csak elküldte azoknak az ismerősöknek, akik hasonlóképpen várták, hogy ez a borzalmas időszak véget érjen. Később többek javaslatára mégis kötetbe rendezte írásait. Így születtek meg az első könyvek: 2020-ban Az élet humora, 2021-ben pedig a Nyitott ablak novellák, versek gyűjteménye. 2021-ben egy egészen más műfaj felé fordult, hiszen tolla nyomán megszületett Zümike, a méhecske története, amely mesével ezúttal a gyermekekhez szólt. A mesekönyv hozta meg számára Tarjányi Xénia művésztanárral azt a munkakapcsolatot, amit azóta is ápolnak. Xénia illusztrátorként dolgozott a köteten, színes, kedves képei által Zümike és környezete testet öltött a történet nyomán és pillanatok alatt a gyermekek kedvence lett. A mesének az utóélete is gazdag, hiszen színező is készült belőle, valamint egy komplex iskolai foglalkozás is kapcsolódik Zümike történetéhez. Miközben a gyerekek a mesét hallgatják és általa sok új információhoz jutnak a méhek mindennapjairól, a történet egyes jeleneteit saját képzeletük szerint festhetik ki a színezőkönyvet használva.

– Az írás mellett a legfontosabb volt, hogy találtam valakit, akivel öröm együtt dolgozni – mondta Fliszár Károly György a Xéniával való közös munkájukra utalva.



A most megjelent Megtalált gondolatok verseskötet másfél év anyaga, 124 verset tartalmaz. Károlytól megtudtuk, hogy a megjelenéssel egy korszakot zárt le. Úgy véli versei könnyen olvashatók és az életről szólnak, annak szinte minden területét körbejárva.

– Úgy gondolom, hogy a mai olvasók a rövid műveket kedvelik, az írást így az olvasóhoz kell igazítani. Röviden, érthetően, hiszen van egy határ, amikor a figyelem megszűnik. Nagyon szeretem Kiskunfélegyházát, ezt tükrözi a borító is. Az inspiráció a tavaly év végén megjelent ünnepi naptár volt, amelyben Tarjányi Xénia szintén közreműködött képeivel. A kötet borítóján a polgármesteri hivatal épülete látható, előtérben egy férfialakkal – fogalmazott Károly.

Tarjányi Xénia elmondta, hogy ő is igyekezett a borítón a település iránti szeretetét visszatükrözni. A 250 éves várost vétek lenne nem megmutatni, festményein, amelyet a naptár segítségével a nagyközönség elé tárt, a város nevezetességei láthatók. A színek használata részint tudatos volt, de hagyni szokta, hogy vigye a lendület és az inspiráció.

–  Egy tavaszi pillanat látható a könyvborítón, amint egy alak a magnóliák alatt áll és megcsodálja a városházát. A tavasz mindig a megújulásról, a lehetőségről és akár az újrakezdésről is szól, ez az a pillanat, ami indulásra és tettekre készteti az embert – fogalmazott, és hozzátette: Félegyháza színei köszönnek vissza a képen. A közös munkájukról megjegyezte, hogy nagyon jó együtt dolgozni Károllyal, hiszen hasonló életszemlélettel rendelkeznek. Ez a harmadik munkájuk és mindketten bíznak a folytatásban.

A hivatalos könyvbemutatóra június 13-án, csütörtökön 17 órakor kerül sor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Z. A.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!