Program 2024. június 20. 10:00

Könyvtársarok – Nyári hírek

Könyvtársarok – Nyári hírek
A könyvbarátok nyáron sem maradnak olvasnivaló nélkül, mert a Petőfi Sándor Városi Könyvtár az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem zár be. Ám július 1-je és augusztus 31-e között rövidített nyitvatartással várja vendégeit: 18 óra helyett 17 óráig látogatható, szombaton pedig zárva tart.



A bibliotéka a zenekedvelőknek a hangulatos, virágokkal díszített udvarába szervez koncerteket. A Hattyúkerti zenés esték első fellépője a csongrádi Csák László képzőművész, hangász, aki június 27-én, csütörtökön 18 órakor Cseh Tamás-esttel készül. Júliusban Földi Jácint és barátai egy új formációval mutatkoznak be a félegyházi közönségnek. Augusztusban a Kecskeméten alakult Ülő Bikák ad koncertet. A zenekar ismert dalokat dolgoz fel sajátos formában, akusztikus és félakusztikus hangszereléssel.



Egy romantikus estére számíthatnak azok, akik meghallgatják a Bécsből hazalátogató Soós Brigitta gitárművész játékát. A hagyományoknak megfelelően zárásként Tóth Gyula és dr. Tóth Ákos előadásában csendülnek fel könnyűzenei darabok az ének, a gitár, a klarinét, a szaxofon és a tárogató hangján.



Augusztus 6-án, 9-én, 13-án, 16-án, keddi és pénteki napokon a gyermekkönyvtárosok ovisokat, általános iskolásokat invitálnak az Unatkozol? Vár a könyvtár! című programjukra.



Délelőttönként az apróságok mesét hallgathatnak, kézműveskedhetnek, a nagyobbak társasjátékozhatnak, biliárdozhatnak, csocsózhatnak. Az egyik nap az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium színtársulata is fellép.
         

Kövessen minket a Facebookon is!