Helyi hírek 2024. július 12. 16:00 Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága

Az egészséget is védi a NAV

Az egészséget is védi a NAV
A népegészségügyi termékadó (ismertebb néven „chipsadó”, neta) azon termékek forgalmazását terheli, melyek fogyasztása egészségügyi kockázatot hordoz. Az adóhatóság ezt az adófajtát is folyamatosan monitorozza, így akár már az online felületeken elérhető információkból is látókörbe kerülhetnek az adóköteles termékek.

Borítókép: illusztráció

A szabályozás 2022. júliusától hatályba lépett módosításának célja már nem csak a só- és/vagy cukorfogyasztás, hanem egyebek mellett a telített zsírsavak túlzott bevitelének visszaszorítása is. 

A kockázatos adózók kiszűréséhez ennél az adónemnél többek közt az online számlaadatok is felhasználhatók. Így került a NAV ellenőreinek látókörébe az a gazdasági társaság is, mely előre csomagolt termékeket gyárt és értékesít. Az ellenőrök az adózó nyilvántartásai, valamint a termékspecifikációk alapján bebizonyították, hogy a vállalkozás több előre csomagolt termékét sem szerepeltette neta-nyilvántartásában és bevallásában, illetve így az adót sem fizette meg ezen termékei után. A tizenhétfajta előre csomagolt terméke közül kizárólag egyet sorolt a neta hatálya alá, de telített zsírsav tartalmát figyelmen kívül hagyta és így helytelen díjtéllel határozta meg e termék netakötelezettségének összegét. A további előre csomagolt termékei közül pedig több is a só- és cukortartalom alapján minősült netakötelezettnek.

A cég, tévedését elismerve, önellenőrzéssel bevallotta adókötelezettségét, és megfizetett összesen 14 millió forintot.
              

Kövessen minket a Facebookon is!