Program 2024. július 11. 20:00

Profi kerékpárok és kerékpárosok is bemutatkoznak újra a Tekergőn

Profi kerékpárok és kerékpárosok is bemutatkoznak újra a Tekergőn
Az első Tekergő Fesztivál sikerén felbuzdulva gondolták úgy a szervezők, hogy folytatják ezt a hagyományt és idén is a Sörfeszháza testvéreseményeként rendezik meg azt. Lajos Norbert, a NOR-BIKE Kft. ügyvezetője, valamint a Ficsór- testvérek, Kornél és Olivér ismét minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a kerékpározás, a kerékpáros sport egyre népszerűbb lehessen városunkban és a térségben.



Lajos Norbert elmondta, hogy a tavalyi eseményt túlszárnyalva, igazi csúcskategóriás bringákat láthatnak és próbálhatnak ki a résztvevők idén. Új fejlesztések eredményeivel ismerkedhetnek meg a gyártóknak köszönhetően, amelyek többek között motor- valamint vázkönnyítő fejlesztést foglal magába. Az ingyenesen látogatható eseményen bemutatók, előadások, lezárt e-bike tesztpálya és defektjavító-cserélő verseny is várja az érdeklődőket szombaton. Keressék a NOR-BIKE Kft. sátrát, ahol minden információhoz hozzájutnak, amit tudni érdemes a kerékpárokról!

Ficsór Olivér és Ficsór Kornél mindketten részesei voltak a tavalyi megmozdulásnak és örömmel végzik a szervezői feladatokat idén is. A testvérpár a kerékpársport külön-külön szakágában jeleskedik, Olivér a fixi (örökhajtásos), Kornél pedig a bmx szerelmese, amely freestyle kategóriában  többszörös magyar bajnok. Elmondták, hogy igazán egyedi program, hogy mindketten részesei egy eseménynek, hiszen a szakágak és azok kedvelői, nézői, szurkolói jellemzően nem egyszerre szoktak jelen lenni. Többi között ezért is nagyon jó kezdeményezés véleményük szerint a Tekergő Fesztivál. A fiúk az elmúlt éveik kemény munkájának eredményét mutatják meg a látogatóknak bemutató formájában a Tekergő Feszten.

Kornél egy bmx ügyességi pályával várja az érdeklődőket pénteken és szombaton 16 órától. Várja az érdeklődőket, ahol a pálya saját kerékpárral is teljesíthető lesz. Szombaton este pedig megmutatja profi rider csapattársaival tudását, hiszen 19 órakor egy bmx-bemutatóval igyekeznek ámulatba ejteni a közönséget. A show a sportcsarnok parkolójában felállított pályán kap helyet.   



Olivér szombaton 17 órától lép a nagyközönség elé szegedi Trash Fixed Life csapattal és tudásuk legjavát mutatják meg a látogatóknak. Trükköket mutatnak, ügyességi feladatokat oldanak meg, ahol a közönségnek is tevékeny szerepe lesz az esemény során.

A szervezők elmondták, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség Teremkerékpár Szakága is képviselteti magát a fesztiválon, itt lesznek Bori Jenő őrült járgányai, valamint a népszerű biciklis felvonulásra is sor kerül szombaton , 15 órai kezdéssel. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Z. A.
           

Kövessen minket a Facebookon is!