Helyi hírek 2024. július 24. 10:00

KÉP-ES vagyok – alkotótábor kis művészeknek

Képgaléria
KÉP-ES vagyok – alkotótábor kis művészeknek
Tarjányi Xénia művésztanár hosszú évek óta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a diákok nyáron is olyan elfoglaltságot tudjanak választani, ami a kreativitásukat, kifejezőkészségüket, alkotás iránti vágyukat hivatott kielégíteni. Nyári táborai töretlen sikerrel és nagy létszámmal valósulnak meg, ahol mindig új élmények várják a gyermekeket. 

Idén is rendhagyó tematikával várta a 7-10 illetve a 11-14 éves korú, alkotni szerető gyerekeket Felszínre hozó alkotótáborába. A két turnus KÉP-ES vagyok címmel nyitotta meg kapuit a kis művészek előtt.

Tarjányi Xénia elmondta, hogy már a cím is több jelentéssel is bír. Belső vizuális képi világunk fejlesztése nagyon fontos, amelyhez szorosan hozzákapcsolódik az önbizalmunk erősítése. A festés és rajzolás változatos technikáinak megismerése mellett a gyerekekhez olyan vendégek érkeztek a táborok alkalmával, akik munkája, hivatása az alkotás. Több tevékenységi területet sikerült az előadók által bemutatni, történetük, életszemléletük inspirálta a gyerekeket.


Simonyi Cecília illusztrátor gyönyörű mesés világába nyertek betekintést a nagyobbak, ezután egy varázslatos technika, a cianotípia segítségével készíthették el saját illusztrációjukat.

Kovács Tamás fotográfus a fényképezés rejtelmeibe vezette be a résztvevőket, ezután Félegyháza központjában készíthettek a gyerekek felvételeket a mester instruálásával.

A 11-14 éves gyerekek Wolnerné Vidéki Szilvia életviteli fejlesztő / edző önbizalom-erősítő mini tréningjén vehettek részt.

A kisebbekhez Korsós Szabina grafikus, illusztrátor látogatott el, aki gyönyörű mintatervei és figuráinak világába kalauzolta el őket.

Kovács János mestercukrász mesélt a gyerekeknek az iskolai éveiről, milyen út vezetett odáig, hogy sikeres vállalkozást vezessen, melyek a kedvenc fagylalt és sütemény ízei, hogyan kovácsolt előnyt a nehézségekből. Ezután meg is kóstolhatták fagylaltkülönlegességeit.

A tábor Jankovszki Réka szépséges makramé és kalligráfia alkotásainak bemutatásával zárult.

Az alkotás mellett természetesen sok játékra és strandolásra is jutott idő. 
A résztvevő gyerekek utolsó nap a héten készült munkáikat egy kiállításon mutathatták meg hozzátartozóiknak.

Tarjányi Xénia végezetül elmondta, hogy az idei foglalkozások célja az volt, hogy a gyerekek megismerjék az alkotókat, valamint némi betekintést kapjanak életükbe és lássák, hogy ha a tehetség szorgalommal, kellő kitartással, és alázattal párosul, akkor bárhová eljuthatnak az életben. 


Z. A.
          

Kövessen minket a Facebookon is!