Helyi hírek 2024. augusztus 3. 18:35

Meglopta és megütötte édesapját a vádlott

Meglopta és megütötte édesapját a vádlott
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és becsületsértés vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki kétszer is meglopta édesapját, majd amikor az apja az életvitele miatt felelősségre vonta, meg is ütötte őt.

A vádirat szerint a vádlott együtt élt szüleivel kiskunfélegyházi otthonukban. A fiú kétszer is meglopta édesapját, előbb 2023 októberében a szülei hálószobájában lévő egyik szekrényéből elvett 9.000 Eurót, majd 2023 decemberében az édesapja kunszállási házának terménytárolójából ellopott 200 kg méhviaszt. A fiú összesen mintegy 4 millió forinttal károsította meg édesapját.

A lopások elkövetése után, idén január 4-én, a hajnali órákban az édesapa az életvitele miatt felelősségre vonta a fiát, aki válaszul két alkalommal felpofozta édesapját. Az apának az ütés következtében sérülései nem keletkeztek.

Az apa mind a lopások, mind a becsületsértés miatt magánindítványt terjesztett elő a fiával szemben.

Az ügyészség a vádlottat nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével és becsületsértés vétségével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
            

Kövessen minket a Facebookon is!