Kultúra 2024. augusztus 16. 12:00

Megnyílt Barcsay Jenő és tanítványai kiállítása

Képgaléria
Megnyílt Barcsay Jenő és tanítványai kiállítása
A nagy meleg ellenére sokan ellátogattak Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész és pedagógus, valamint tanítványai, Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás munkáiból összeállított vándorkiállításra augusztus 15-én.

A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban dr. Feledy Balázs művészeti író méltatta a képeket. A hangulatot Süveges Sándor és Benedek-Tein Edina klarinétjátéka tette még különlegesebbé. A kiállítás megvalósítását Kónya Márta és Kónya Ferenc, Barcsay jogörökösei, valamint dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke és önkormányzati képviselő támogatták. A tárlat szeptember 12-éig látogatható.

Dr. Ónodi Izabella köszönetét fejezte ki a szervezőknek, akik lehetővé tették, hogy egy ilyen jelentős erdélyi és magyar művészekből álló tárlat valósulhasson meg. Kiemelte, hogy az esemény nemcsak Barcsay Jenő és tanítványai művészetét hozza közelebb a közönséghez, hanem hozzájárul a kulturális kapcsolatok erősítéséhez is.

Dr. Feledy Balázs szintén hangsúlyozta az erdélyi és magyar kapcsolatok ápolásának fontosságát, emlékeztetve arra, hogy Barcsay Jenő 1900-ban Erdélyben, Katonán született. Bár a politikai helyzet miatt Magyarországra kényszerült, minden alkalmat megragadott, hogy hazalátogasson idős édesanyjához. Beszédében kitért a tanítványaihoz fűződő kapcsolatára is: bár Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás az 1930-as években születtek, rendkívül szoros kapcsolatot ápoltak Barcsayval, és az évek során közös alkotói munkában is részt vettek. Dr. Feledy Balázs hangsúlyozta, hogy a mester és tanítványai közötti kapcsolat nemcsak szakmai, hanem személyes szempontból is jelentős volt, és nagyban hozzájárult a magyar művészeti élet gazdagításához.

Az esemény végén Kónya Ferenc, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány vezetője szólt a megjelentekhez. Köszönetét fejezte ki, hogy a 2010-ben indult vándorkiállítás 49. helyszínén jelen lehetett. Hangsúlyozta, hogy a tárlat célja Barcsay Jenő művészetének és hatásának minél szélesebb közönséghez való eljuttatása, és örömét fejezte ki, hogy minden állomáson sikerült elérni ezt a célt.

A vándorkiállítás anyaga sokszínű: absztrakt szitanyomott képekből, valamint anatómiai pontosságot bemutató rajzokból áll.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
          

Kövessen minket a Facebookon is!