Helyi hírek 2024. augusztus 19. 08:00

Táborlakókkal telt meg a múzeum

Képgaléria
Táborlakókkal telt meg a múzeum
Különböző korok mesterségeivel ismerkedtek a félegyházi fiatalok augusztus 12. és 16. között, a Kiskun Múzeum nyári táborában. A régészet és az órásmesterség mellett a szakácsok, az állatorvosok és a fodrászok világába is bepillanthattak, miközben a felelős állattartással és néhány városi látnivaló történetével is megismerkedtek.

Az idei múzeumi tábort „Különböző korok mesterségei” címmel tartottuk meg, tizennégy, 9-15 év közötti Kiskunfélegyházán tanuló fiatal részvételével. A sokéves hagyománnyal rendelkező tábort jómagam negyedik alkalommal szerveztem, Tóth Csabával közösen pedig harmadik éve vagyunk a tábor lebonyolítói – fogalmazott Samu Csilla, a Kiskun Múzeum munkatársa.

Megtudtuk, hogy az ötnapos tábor ismerkedéssel indult, majd a résztvevő fiatalok a különböző mesterségekkel, szakmákkal ismerkedtek meg. Soós Roland a régészet, Kovács Gyula pedig az órásmesterség világába kalauzolta a gyerekeket. Kedden a felelős állattartás volt a központi téma. A pásztorélet mellett szóba került a galambtartás is, amelyről Berente József, a Kiskunfélegyházi Galambász Egyesület elnöke és felesége, Éva meséltek. Papp Viktória a felelős állattartás fontosságára hívta fel a figyelmet, a Kiskunfélegyházi Kutyaiskolából pedig Váraljai Vivien és csapata érkezett, akik a kutyák tanításáról meséltek, és két kutyussal bemutatót is tartottak. Ezt követően dr. Sörös József, a Liget-Vet Állatorvosi Rendelő orvosa mesélt a szakma szépségéről és nehézségeiről. A szakács szakma is terítékre került, erről a Köménymag Gasztroház üzletvezető szakácsa, Palatinus Attila beszélt, majd pizzákat is sütött. A táborozók tervező grafikusként saját pizzásdobozukat is megrajzolhatták.

A Kiskun Múzeum táborlakói szerdán és csütörtökön is különleges programokon vettek részt.
Szerdán a Sarlós Boldogasszony Templomba látogattak, ahol Geszler Péter atya fogadta a táborozókat, utána a legbátrabbak a templom tornyába is felmehettek. A templomlátogatást követően a Petőfi Sándor Emlékházban tartott előadást Magony Ádám, a múzeum tárlatvezető munkatársa.


Csütörtökön a kecskeméti Planetárium fogadta a félegyházi fiatalokat, ezután pénteken, a tábor utolsó napján Kollár László, a Huszka József Hagyományőrző Sportegyesült titkára jóvoltából a Szérüskertbe látogattak. A táborlakók megismerkedtek a Kálvária történetével is, délután pedig fodrász szakismeretekkel gazdagodtak, Szűcs Barbara fodrászmesternek, a Barbara Hajstúdió vezetőjének köszönhetően.

A gyerekek rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodtak, és szomorúan, de annál több élménnyel köszöntek el tőlünk. Táncoltunk, énekeltünk, sőt, még születésnapos is volt, akit felköszöntöttünk. Tóth Csaba kollégámnak nagy izgalommal és a legnagyobb titoktartásban készítettük az ajándékot a gyerekekkel – összegezte Samu Csilla.

Kiemelte azt is, hogy a munkából a múzeum teljes kollektívája kivette a részét, a biztos hátteret ők adták a programokhoz. A legnagyobb köszönet munkatársát, Tóth Csabát illeti, aki az idén is oroszlánrészt vállalt a tábor megvalósításában. Az étkezésről, mint minden évben, most is Karádi István és csapata gondoskodott, akiknek szintén köszönetet mondott munkájukért.

G. E.
                          

Kövessen minket a Facebookon is!