Helyi hírek 2024. augusztus 20. 07:00

Szabad állóhely sem volt Curtis koncertjén

Képgaléria
Szabad állóhely sem volt Curtis koncertjén
Opitz Barbi nyitotta az esti programot a Félegyházi Napok nagyszínpadán, hétfőn 19 órakor. A Szenes Iván-díjas énekesnő remek hangulatot hozott a nyárestébe.

Az államalapítás ünnepének előestéjén a fő attrakció Curtis élő nagykoncertje volt. Kevéssel 21 óra után lépett színpadra az előadó, amikor már zsebkendőnyi üres terület sem volt a sportcsarnok parkolójában. A több mint másfél órás energikus showműsorban Curtis munkásságának legismertebb dalai is helyet kaptak, aki több alkalommal is megemlítette, hogy szinte már hazajön Kiskunfélegyházára. A közönség hálás volt a közvetlenségéért, ennek szinte a koncert teljes terjedelmében hangot is adtak.

A napot a májusban már nálunk bemutatkozott Dj ThomX zárta, aki fenntartotta a korábbi előadók által teremtett remek hangulatot, sőt, a közönséget gyorsan táncra is bírta.

További programok

AUGUSZTUS 20., KEDD

10:00 Ünnepség a Szent István-téren
Beszédet mond Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere
Szent István-szobor koszorúzása

Ünnepi szentmise a Szent István-templom előtt, celebrálja dr. Márfi Gyula, nyugalmazott veszprémi érsek

Az új kenyér megszentelése, aratófelvonulás, az új kenyér megszegése és osztása a városháza előtt

Nagyszínpadi programok a sportcsarnok parkolójában

10.00 Silver Step Táncstúdió műsora

11:00 Kiskalász Zenekar gyermekműsora

12:00 Brilli-Art Stúdió Táncsport Egyesület műsora

16:00 Orosz György komikus stand-up comedy műsora

16:30 Hajdú Steve rádiós műsorvezető stand-up comedy műsora

18:00 Molnár György, Lyra-díjas harmonikaművész és Koncertzenekara „Slágermúzeum” című élő nagykoncertje
Fellép: Csonka András, Gallusz Nikolett, Mihály Réka, Kratell Josephine

21:00 4S Street élő nagykoncert

Z. A.
     

Kövessen minket a Facebookon is!