Helyi hírek 2024. augusztus 21. 07:00

A 4S Street koncertje zárta az idei Félegyházi Napokat

Képgaléria
A 4S Street koncertje zárta az idei Félegyházi Napokat
A Félegyházi Napok kedd délutáni programjai Orosz György műsorával kezdődtek. A Stand up comedy Humortársulat művészeti vezetője félórás előadása nagy sikert aratott, gyorsan nevetésre hangolta közönségét. Őt Hajdú Steve színész, rádiós műsorvezető zenés, interaktív előadása követte, amelyben szintén főszerepben volt a humor. A Ruttkai Éva-emlékdíjjal és Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel kitüntetett művész is először szerepelt a Félegyházi Napok színpadán.

Az este már Molnár György Lyra-díjas harmonikaművésszel és koncertzenekarával telt, akik szokásukhoz híven sztárvendégekkel örvendeztették meg a közönséget. Fellépett Kratelli Josephine, Gallusz Nikolett, Mihályi Réka és Csonka András.

Az estet a Gyergyószentmiklósról érkezett 4S Street együttes zárta. A 2018-ban alakult, mára kétszeres Fonogram- és kétszeres Petőfi-díjas együttes 5 tagot számlál: Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű) Fülöp Lóránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok). Legelső albumuk 2019-ben jelent meg Fellegvár címmel, amit a második, Szebb napok, valamint a harmadik, Jegyeket, bérleteket! című követett. A másfél órás koncert minden pillanatát élvezte a közönség, a fiúk az energikus dalok mellett természetesen a jól ismert lassabb darabokat is a repertoárba válogatták. Alin tökéletes magyarsággal, kifogástalan kiejtéssel énekelt úgy, hogy nyelvünkön saját indíttatásból tanult meg. Az azóta „tiszteletbeli székely” címet kapott énekes saját bevallása szerint dalokat már csak magyarul tud írni. 

A Félegyházi Napok főtámogatója az OTP Bank Nyrt volt.

További támogatók: Félegyházi Pékség Kft., Móra Ferenc Művelődési Központ, Rollsped Kft., Dél-100 Kft.

Médiapartnerek: Félegyházi Közlöny, Rádió Smile, Petőfi Népe, Szuperinfó, Rádió 1 – Sirius.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton, Bakondi Renáta
               

Kövessen minket a Facebookon is!