Sport 2014. december 30. 14:20

Nagy tömeget vonzott a 24. kosárgála

Képgaléria
Nagy tömeget vonzott a 24. kosárgála
Kiválóan sikerült a december 29-én megtartott Kosárlabda Gála, amit a Megaprofil Kiskunfélegyházi Kosárlabdázók Clubja rendezett meg a félegyházi sportcsarnokban. A csapatok reggel 8 órától késő estig párhuzamosan két pályán küzdöttek meg egymással. A hagyományokhoz híven a résztvevők most is két részre osztódtak. A kék és a fehér pólósok csatájából ezúttal a kékek kerültek ki győztesen, akik 1620 pontot szereztek szemben a fehérek 1440 pontjával. A kosárlabdázás népszerűsítése jegyében 17 órától gálamérkőzést rendeztek. Az önkormányzat és a média összecsapásából végül az önkormányzat került ki győztesen.

A rendezvény hivatalos megnyitójára a gálamérkőzést megelőzően került sor. Csányi József polgármester mellett Szamosi Endre önkormányzati képviselő és Iványi Ferenc, a KKC elnöke köszöntötte a megjelenteket.

 

A gála megszervezésére ezúttal sem lehetett panasz.

 

Szabó Csaba, szervező, KKC:

- Úgy gondolom büszkék lehetünk arra, hogy a városban egyedülálló módon minden évben meg tudunk szervezni egy ilyen gálát. Ez már a 24. kosárgála és most már, ha az összes időt nézzük több mint 24 órán keresztül pattog a labda, hiszen egyszerre két pályán játszanak a csapatok. Nagyon örülünk neki, hogy ennyi csapat részt vesz a gálán. Sok olyan csapat jött el, akikkel évek óta jó barátságot ápolunk. Kecelről, Szegedről, Békéscsabáról, a fővárosból és más vidéki településekből is érkeztek hozzánk játékosok. Erre büszkék vagyunk.

 

- Úgy látom, hogy minden korosztály képviselteti magát.

- Igen. A kisebbek azért kicsivel kevesebben vannak, de most több az olyan fiatal, akik talán egy kicsit kevesebbet mozognak. Az előző évekhez képest most erősebb, keményebb mérkőzések vannak.

 

- Hogyan látod a kosárlabdázás jövőjét Félegyházán? Gondolom fontos a népszerűsítés.

- Ez számunkra elengedhetetlen. Most már 71 éve azon dolgozik a KKC, hogy a kosárlabda egyre népszerűbb sportág legyen. Most is ezért dolgozunk, jövőre pedig a 25. jubileumhoz érkezünk.

 

- Idén is volt gála. Most az önkormányzat diadalmaskodott a média felett.

- Igen. 1-2 ponttal talán meg tudták nyerni a mérkőzést. Hozzá kell tenni, hogy a játékosok itt már szenvedélyből, szerelemből játszanak. Nem is a pont számít, hanem a részvétel.

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!