Óbudai emléktábla-avatás
Móra László költő, pedagógus, Móra István gyermekeként Zentán született, részt vett az I. világháborúban, 1929-től iskolaigazgató a fővárosban, majd az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság főtitkárává választották.
1934-ben hozta létre Óbudán azt az iskolát szegény gyerekeknek, amelynek első igazgatója is ő volt. Halálát mindmáig homály borítja, a legvalószínűbb, hogy 1944. december 29-én az előretörő orosz csapatok agyonlőtték feleségével együtt . Az ezt követő, személyét körülvevő csend érthető, ha az Ideiglenes Kormány 1945-ben kiadott rendeletére gondolunk, amellyel az 1929-ben kiadott verseskötetét "fasiszta szellemű és szovjetellenes” sajtótermékek listájára tették.
Halálának 70. évfordulóján a család kezdeményezésére emléktáblát avattak egykori iskolájának falán. Az avatáson többek közt köszöntőt mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda országgyűlési képviselője, valamint Bús Balázs Óbuda polgármestere.
Kiskunfélegyháza koszorúját Rosta Ferenc alpolgármester, Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke illetve ügyvezető igazgatója és Kállainé Vereb Mária helyezte el az egyébként ma is iskolaként működő intézmény új emléktáblájánál. A "kellően átfagyott vendégek” ezután az iskola közösségi termében hallgathatták meg Dr. Szörényi László irodalomtörténész előadását Móra László költészetéről.
A rendezvényen sok Móra-rokon, ismerős, barát, tisztelő, félegyházi és óbudai polgár is megjelent, méltóvá téve az emlékezés meghitt perceit.
RF