Program 2024. szeptember 5. 16:00

Szobori búcsú

Szobori búcsú
Szeptember 8-án, vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepére, a Szobori búcsúra várjuk látogatóinkat. Egész nap változatos programok: ünnepi szentmise, népzene, lovas kocsikázás, fogathajtók ügyességi versenye, honfoglalás-kori lovasbemutató, kézműves foglalkozások és utcaszínház színesítik a rendezvényt.

A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisé adják át az idei esztendőben is az emlékpark saját alapítású kitüntetését, a Szer Üzenete-díjat. A monostorásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek szánják, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

Program

10:30 Kocsik bevonulása, a vendégek felszállhatnak a kocsikra – Kunhalom – Szer monostora

11:00 Ünnepi szentmise a Harmónia Egyesület kórusa közreműködésével
Celebrálja: Dr. Serfőző Levente oktatási püspöki helynök – Szer monostora 

13:00 Honfoglalás kori lovasbemutató – Lovaspálya

14:00 Lovaskocsis ügyességi verseny – Nagyrét

15:00 Boka Gábor utcaszínháza – Skanzen / Csongrádi halászház

Egész nap

Emlékpark területe: Búcsújárás lovaskocsikkal

Nomád Park: X. századi tevékenységek: íjásztatás

Skanzen:  „Fordulj egyet, ne nevess!” interaktív beöltözés és játszóház 

Iparos műhelyek mellett:

Kézműves foglalkozás – Makói parasztház

Kézműves foglalkozás – Szeged-alsóvárosi porta

Kemencés sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Mester László és zenekara, autentikus népzene – Skanzen területe

Látogatóközpont:

Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem

„Zsip-zsup kender zsup...", a kender 1000 éve c. kiállítás – Aula

„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás – Hungarikum Tárház

Rotunda:

„Szerét ejtették” címmel emlékparktörténeti kiállítás

„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás

Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”

Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”

A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívják a látogatók figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő!

Jegyinformáció: Az aktuális belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató megtekintése ingyenes.

Fizetős szolgáltatások:
Filmvetítés: 1500Ft/fő

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, amelyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére 10:30, utolsó időpont: 17:30.
Az emlékpark 18 órakor zárja kapuit.
                        

Kövessen minket a Facebookon is!