Helyi hírek 2024. szeptember 6. 08:00

Legyen iskolapélda az összefogás!

Legyen iskolapélda az összefogás!
Iskolapélda elnevezéssel indított a rendőrség kampányt annak érdekében, hogy az idei tanévkezdés időszakában ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset. A kampány részleteiről, valamint az iskolába igyekvő gyermekeket érintő veszélyekről tájékoztatta lapunkat Fekete-Setény Tamara rendőr zászlós, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűn- és balesetvédelmi előadója.

Fekete-Setény Tamara elmondta, hogy a tapasztalatok alapján szeptemberben az iskoláskorú gyermekek közlekedésbiztonsági veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. Hangsúlyozta: a gyermekek a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb képviselői a közúti közlekedésnek, így valamennyi korosztályhoz képeset megkülönböztetett figyelmet igényelnek. Mindennapos feladatai ellátása mellett a rendőrség a tanévkezdés időszakában figyelemfelhívó kampányt szervez, valamint – a polgárőrséggel együttműködve – szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában kiemelt közterületi jelenlétet nyújt azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet ezzel a demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára. 

– A legfiatalabb közlekedőkről tudni kell, hogy többségük még alig ismeri a közlekedési szabályokat, veszélyérzetük alacsony szintű, nem ismerik fel a kockázatokat, továbbá a közeledő gépkocsik távolságát és sebességét sem képesek helyesen megállapítani. Ezért a gyerekekre mindenhol potenciális veszélyek leselkedhetnek, ahol gépjármű közlekedés van. Emellett a gyermekek testalkatuk és alacsonyabb testmagasságuk miatt is nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen egy-egy jármű, tárgy takarásában nehezebben észlelhetők, továbbá ők sem látják tisztán az adott forgalmi helyzetet, a közeledő járműveket.

Elengedhetetlenül fontos, hogy a járművezetők a tanintézetek közelében különösen figyelmesen, óvatosan közlekedjenek. Kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez közeledve már távolabb kezdjék meg a lassítást, ezáltal is növelve az úttesten áthaladni szándékozó gyermekek biztonságérzetét. A tanítási nap kezdetén és végén az iskolák közelében forgalmi torlódások alakulhatnak ki, amelyek további kockázatokat jelentenek a gyermekek számára. Kérjük a járművezetőket, hogy legyenek ilyenkor türelmesek, előzékenyek, továbbá számítsanak arra, hogy a diákok ilyenkor váratlanul is megjelenhetnek az úttesten! Szintén fontos, hogy még a legrövidebb úton is használják a gyermekülést, ülésmagasítót a biztonsági övvel egyetemben.
 

  • Menet közben a gyermek ne vonja el a járművezető figyelmét!
     
  • Ha megérkeztek a célhoz, a gyermek csak akkor szálljon ki az autóból, ha a szülei azt jóváhagyták!
  • Ha lehetséges, a gyerek saját biztonsága érdekében mindig az úttal (forgalommal) ellentétes oldalon, a járda irányába hagyja el az autót!
     
  • Óvatosan, körültekintően nyissa ki az ajtót, nehogy azzal másoknak balesetet, sérülést okozzon! Kiszállást követően azonnal menjen a védelmet nyújtó járdára!


Amennyiben a gyermek gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel jár iskolába, akkor előzetesen meg kell vele ismertetni az adott útvonalat, és alaposan be kell gyakoroltatni a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen fogásokat. Ennek legjobb módja, ha a szülők vele együtt járják be az iskolába vezető utat.

Amennyiben a gyermek kerékpárral, rollerrel jut el az iskolába, csak akkor járjon önállóan, ha ismeri a legfontosabb közlekedési szabályokat és képes a járművel biztonságosan haladni. Bár hazánkban még nem kötelező, ettől függetlenül kifejezetten ajánlott, hogy a bicikliző gyermek minden esetben viseljen fejvédőt! – fogalmazott a zászlós.

Fekete-Setény Tamara végezetül hozzátette, hogy számítanak az együttműködésére és támogatásra abban, hogy közösen biztonságosabb környezetet teremthessenek az iskolakezdés idején!


Z. A.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!