A magyar paralimpikonok pénteki eredményei
Borítókép: MTI – Koszticsák Szilárd
Ezúttal jóval barátságosabb körülmények fogadták a sportolókat az atlétikai versenyek helyszínén, mint egy nappal korábban, amikor zuhogott az eső. Száraz pályán, napsütésben és kissé hűvös időben, de kellemes hőmérsékletben lehetett versenyezni.
A 400 méteren negyedik Luterán Petra (T47) idén világbajnoki bronzérmet szerzett távolban, s a mostani döntőt is jól kezdte. Elsőre 5,63 méterre repült, ezzel az első sorozat után a második helyen állt a három éve, Tokióban harmadik, vb-címvédő ecuadori Kiara Rodriguez mögött. Másodikra 5,53, harmadikra pedig egyéni csúcs, 5,81 következett, így a verseny második felét ezüstérmes pozícióban kezdhette Luterán.
Rodriguez mellett sokáig a kétszeres címvédő, vb-ezüstérmes új-zélandi Anna Grimaldi volt a legnagyobb riválisa, aki a negyedik sorozatban 5,75-öt ugrott. A magyar atléta ekkor és a következő körben sem tudott javítani (5,62; 5,66). Az utolsó sorozat aztán nagy izgalmakat hozott, 5,76-os ugrásával a dán Björk Nörremark bejelentkezett az éremre, s miután Grimaldi belépett, biztossá vált a magyar ezüstérem. Luterán aztán az utolsó ugrásával megkoronázta addigi teljesítményét, ugyanis 5,85-tel újabb egyéni rekordot ért el, és megérdemelten ünnepelhette élete első paralimpiai érmét.
A számot paralimpiai rekorddal (6,05) Rodriguez nyerte, aki a mezőnyben egyedüliként tudta átlépni a hatméteres határt.
A tíz éve, a nankingi ifjúsági olimpián magasugrásban negyedik Luterán Petra már abbahagyta a versenyzést, amikor két éve, egy közlekedési balesetben elvesztette a bal alkarját. Ezután kezdett újra atletizálni, és parasportolóként visszatért a pályára. Férjével az Egyesült Államokban él, de a felkészülést tavasz óta Magyarországon végezte edző-édesapja, Luterán László irányításával.
A tanulásban akadályozott szegedi ikerpár, Biacsi Ilona és Bernadett az 1500 méteres síkfutás döntőjében állt rajthoz a Stade de France-ban. A testvérpár tagjai közül Ilona büszkélkedhet a jobb eredményekkel, nyolc éve, Rióban ezüstérmes volt a paralimpián, négyszer pedig – idén is – harmadikként ért célba a vb-n. Ezúttal egyikük sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, hamar leszakadtak az élbolytól, s végül Ilona hetedik, Bernadett pedig nyolcadik helyen ért célba.
A számot – sorozatban negyedszer – a világcsúcstartó lengyel Barbara Bieganowska-Zajac nyerte – számolt be az Infostart.
Eredmények:
Női T47, távolugrás:
1. Kiara Rodriguez (Ecuador) 6,05 m
2. LUTERÁN PETRA 5,85
3. Björk Nörremark (Dánia) 5,76
Női T20, 1500 m:
1. Barbara Bieganowska-Zajac (Lengyelország): 4:26.06 p
2. Ljudmila Danilina (Ukrajna): 4:28.40
3. Antonia Keyla da Silva Barros (Brazília): 4:29.40
7. Biacsi Ilona: 4:54.41
8. Biacsi Bernadett: 5:00.12
* * * * *
Ötödik lett Veres Amarilla párbajtőröző
Veres Amarilla két tussal alulmaradt az elődöntőben, majd simán kikapott a vigaszágon, így ötödik lett a női párbajtőrözők A sérültségi kategóriájában a párizsi paralimpián.
Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd
A címvédő magyar vívónak a 32 között még nem volt feladata, majd a nyolcaddöntőben 15-10-re verte a lengyel Kinga Drozdzot, a legjobb nyolcban pedig 15-7-re a brit Gemma Collist.
A baloldali bénulással született Veres Amarilla a fináléért a dél-koreai Kvon Hjokjeonggal vívott, és jól kezdett: ő adta az első két tust, majd együttes találat után újabb két tust vitt be (5-1). Innen tudott 7-6-ra közelíteni a dél-koreai rivális, az első háromperces szakasz végére pedig egyenlített is (10-10). A döntetlenről Veres tudott elmozdulni, ám Kvon fordított (12-13), majd egy együttes találat után bevitt tussal 15-13-ra megnyerte az elődöntőt. Veres így a vigaszágon vívott a bronzmérkőzésért, ellenfele a lengyel Marta Fidrych volt. A magyar vívó adta az első tust, innen viszont lengyel riválisának az akarata érvényesült, aki meg sem állt sorozatban kilenc tusig (2-10). Innen 12-7-ig tudott közelíteni Veres, a győzelemre viszont nem volt esélye, 15-8-ra alulmaradt.
Fotó: Magyar Vívószövetség
A bronzéremért így Fidrych vívhat a kínai Ku Haj-jen ellen, Veres pedig az ötödik helyen zárt.
Ugyanebben a kategóriában szerepelt a 13-szoros olimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna, aki a 13. helyen végzett – akárcsak a férfiaknál a B kategóriában Tarjányi István – írta meg az Infostart.
* * * * *
Pap Bianka paralimpiai bajnok Párizsban
Pap Bianka aranyérmes lett Párizsban a paralimpián, miután megvédte címét 100 méteres hátúszásban.
Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd
A Vasas 24 éves versenyzője csütörtökön bronzérmet szerzett 400 méter gyorson, ezúttal pedig fő számában ugrott a medencébe. A délelőtti előfutamból első helyen került az esti fináléba, amelyben 1:07.97 perces idővel lett övé a győzelem. Ez a világ idei legjobb időeredményével a versenyszámban.
A pályafutása harmadik paralimpiáján szereplő Pap – akinek szombaton még lesz egy száma – eddig összesen 2 arany-, 3 ezüst- és két bronzérmet gyűjtött. Pap Bianka a párizsi magyar küldöttség tizedik érmét szerezte – adta hírül a sport365.hu.
* * * * *
Konkoly Zsófia ezüstérmes 100 méteres pillangóúszásban
Az úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.
A francia fővárosban már kétszeres aranyérmes, 22 éves pécsi parasportoló a délelőtti előfutamból a második idővel került az esti fináléba, amelyben ugyancsak másodikként csapott a célba a paralimpiai rekorddal diadalmaskodó amerikai Christie Raleigh-Crossley mögött. Konkoly Zsófia (S9) annak ellenére elégedetten értékelt, hogy címvédőként második lett 100 pillangón.
Fotó: MTI – MOB – Szalmás Péter
– A délelőtti időm jó volt, mégsem voltam megelégedve azzal, hogy második idővel jutottam a döntőbe. Tudtam, hogy az amerikaiban van még, talán ez fájt a legjobban, hogy tartalékolt és még így is jobb volt. Ezt leszámítva nagyon elégedett vagyok a döntős eredményemmel, talán pár századdal maradtam csak el a tokiói időmtől – nyilatkozott.
A pécsi úszó két arany- és egy ezüstéremmel távozik Párizsból.
– Furcsa, hogy pont száz pillangón nem sikerült nyernem, a másik kettőben pedig igen – mondta ezzel kapcsolatban.
A győztes amerikai Christie Raleigh-Crossleyt kerekesszékben tolták oda a rajtkőhöz – ebben a sérültségi kategóriában ez egyáltalán nem jellemző –, de aztán a vízben már mind a négy végtagját tökéletesen használta.
– Mentálisan nehéz volt odaállni, pont emiatt. Bízom benne, hogy a következő paralimpiáig újra tisztába kerül ez a rendszer, és olyanokkal tudok versenyezni, akik tényleg az én kategóriámba tartoznak. Ha újranézik, és ő is oda fog tartozni, akkor viszont elismerem, mert nagyon jó időt úszott. Egyelőre azonban nem tűnik igazságosnak, hogy tökéletesen használja mind a négy végtagját – mondta Konkoly Zsófia.
Konkoly – aki múlt csütörtökön 400 gyorson, egy nappal korábban pedig 200 vegyesen nyert – pályafutása harmadik paralimpiáján a hetedik érmét gyűjtötte be, 3 arany, 3 ezüst és 1 bronz a mérlege.
Konkoly Zsófia a párizsi magyar küldöttség 11. érmét szerezte, a mérleg 4 arany, 4 ezüst és 3 bronz – összegezte az Infostart.