Helyi hírek 2024. szeptember 10. 08:00

Harminckét kertet és erkélyt látogattak meg a Virágos Félegyházáért zsűri tagjai

Képgaléria
Harminckét kertet és erkélyt látogattak meg a Virágos Félegyházáért zsűri tagjai
Szombaton a városi könyvtár belső udvarában tartották meg az idei évi Virágos Félegyházáért környezetszépítő mozgalom értékelő, záró alkalmát. Az idén 14. alkalommal került sor a rendezett lakókertek, udvarok, erkélyek tulajdonosainak találkozójára.

Ebben az évben 32-en jelentkeztek kertjük, erkélyük bemutatására. A háromtagú zsűrinek a kertlátogatások során szerzett tapasztalatait Csányiné Pap Andrea polgármesterné asszony összegezte. Értékelésében kiemelte, hogy évek óta harminc körüli a jelentkezők száma, amelyben régi hűséges kertszeretők és újonnan jelentkezők is vannak. A háromtagú bizottságnak így lehetősége van a kertek évről-évre történő változásait is nyomon követni.

A bemutatott kertek színes palettáján a 10 négyzetméter nagyságú kiskerttől kezdve a mezőgazdasági kisüzem kertjéig mindenféle méretű és kialakítású szerepelt. A természet életfolyamataira alakított vadvirágos kert, mediterrán növénygyűjtemény, egynyári virágokkal beültetett 200 darabból álló konténerkert, lakótelepi száraz homokkert, árnyékos ligetkert, öntözött, dúsra nyírt gyepes kert, liliomokkal és dinnyével beültetett gyümölcsöskert, virágos konyhakert, és még sok-sok variációja mutatta be a városban kertészkedők fantáziájának gazdagságát. Mint eddig minden évben, úgy most is megtapasztalta a bizottság a kertet szeretők kedvességét, ötletességét, vendég- és emberszeretetét.

A tapasztalatok szerint a kertet szeretők, az azért áldozatot vállalók jól láthatóan megelégedettebbek, boldogabbak és egészségesebbek a kert nélkül élők, avagy egy kényelmesebb életet választóknál. Idén a legidősebb nevező a 88 éves Raffa Rozika néni a Petőfi-lakótelepről, de tőle csak néhány évvel „marad el” Tóthné Erzsike a Kölcsey utcából. A legfiatalabb az az alig 1 éves múlt kislány, aki az öttagú Török család legifjabb növényszerető tagjaként él az Attila utcai társasház sokadik emeletén.

Hosszan lehetne sorolni az egyediség, különlegesség, rátermettség jó példáit a kertmozgalomba nevezők között. A megtekintett kertek megkapóan mesélnek gondos gazdáikról, szépségről, rendről, emberek és környezet iránti elkötelezettségről. Minden kert más és más: különböző módon, ötletességet, igényességet, rendszeretetet tükröznek.

A nyár eleji kertszemléken most is az bizonyosodott be, hogy a bizottság ugyan kerteket néz, de valójában nagyszerű emberekkel találkozik. Éppen ezért ez nem is verseny, így nincsenek is helyezettek, csak jutalmazottak.

A barátságos hangulatú kis ünnepségen minden résztvevő kapott egy, a mozgalom évenként változó logójával ellátott emléklapot és egy plakettet, egy növényvásárlási utalványt vagy egy virágzó konténeres kerti növényt. A rendezvény végén némi „harapnivaló” és innivaló mellett, a terített asztalok körül beszélgettek el a szervezők és a résztvevők.


A Virágos Félegyházáért mozgalom idei eseményén az alábbi kertszeretők vettek részt és kaptak elismerést elkötelezett munkájuk köszöneteként: Apró Dénes – Apró-Kovács Marianna, Antal János, Bakró Ákos, Berkovits Péterné, Bori Józsefné Kövesdi Mária, Búza Mária, Csillag Emese – Illés Dávid, Dinnyés Margit Mária, Fekete Pálné Rózsa, Görög Gergelyné Marika, Horel Györgyné, Juhász Mihályné, Kis-Elek Mihályné, Kis Istvánné Erzsike, Kollár Diana, László Mihály, Locskai Rozália, Magony Ottóné, Mészáros Mihályné, Palotás Görög Mária,  Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Raffa Rozália, Raffa Ildikó, Szabó-Hevér Jánosné, Szabóné Gulyás Katalin, Tóth Györgyné, Tóth Lászlóné Erzsike, Tóth Sándorné, Török László, Vaskó Antalné Erzsike, Vida Pálné és Zoboki Mihályné Éva.
              
Nagy Ágnes 
városi főkertész

Fotó: V. B. 
           

Kövessen minket a Facebookon is!