Sport 2024. szeptember 9. 05:30

Kialudt a láng Párizsban, véget ért a paralimpia

Kialudt a láng Párizsban, véget ért a paralimpia
Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye.

Borítókép: Konkoly Zsófia úszó és Kiss Péter Pál kajakozó (középen) viszi a magyar zászlót a 2024-es párizsi paralimpiai játékok záróünnepségén a Stade de France-ban, 2024. szeptember 8-án
Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd


Az augusztus 28-án, szerdán kezdődött viadalon a menekültek csapatával együtt rekordot jelentő, 168 küldöttség mintegy 4400 versenyzője – köztük semlegesként 88 orosz és nyolc fehérorosz – küzdött 22 sportágban. A magyar színeket 39 sportoló képviselte, akik 13 sportágban, 68 számban voltak érdekeltek. A piros-fehér-zöld küldöttség öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat 26. helyén zárt.

A Stade de France-ban telt ház előtt rendezték meg az esőáztatta záróünnepséget, amelynek a „Párizs egy buli” címet adták a házigazdák, és többek között a 76 éves Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene francia úttörője is szerephez jutott benne.

A magyar zászlót az egyformán aranyérmes úszó Konkoly Zsófia és kajakos Kiss Péter Pál hozta be a küzdőtérre – írta az MTI.

*  *  *  *  *

Paralimpia 2024: A tizenöt érem parádés – Szabó László

A nemzetisport.hu tudósítása szerint Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke maximálisan elégedett a magyar csapat párizsi paralimpián nyújtott teljesítményével, ahogy fogalmazott: minden magyar büszke lehet, és legyen is a sportolókra.

A küldöttség – amelyet 13 sportágban szereplő 39 versenyző alkotott – 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt a francia fővárosban. Ez a szám még emelkedhetett volna vasárnap, ha a kajakos Varga Katalin tudja tartani második pozícióját a KL2-es fináléban, amelyben azonban „elfújta a szél”, és emiatt negyediként ért a célba.


Szabó László büszke, ezzel együtt maradt benne hiányérzet
Fotó: nemzetisport.hu – Szabó Miklós


– Kezdjük a végével! Az egész paralimpiát megúsztam sírás nélkül, amikor valami nagyon szépen sikerült vagy amikor kevésbé, valahogy megálljt tudtam parancsolni ennek, de Kata miatt nagyon bánkódom. Borzasztóan sajnálom, hogy ez most itt nem jött össze neki. Mondhatunk ilyen közhelyeket, hogy ilyen a sport, meg megyünk tovább, de ezek nem mindig működnek. Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon hálás vagyok neki mindazért, amit megtesz a magyar parasportmozgalomért – mondta az MTI-nek Szabó László.

Magyarország hasonlóan szerepelt, mint három évvel ezelőtt Tokióban, amikor 16 dobogós hellyel, közte hét elsővel zárt.

– Tokióban azt mondtam, hogy ez a magyar parasport aranycsapata, az idei eskütételen pedig azt, hogy megnyitottuk a magyar parasport aranykorát. Igazat mondtam. Ez a csapat itt Párizsban már az aranycsapat plusz, az aranykor kapuját kinyitottuk és nyitva tartjuk – nyilatkozott a sportvezető.
– Előzetesen úgy fogalmaztam, hogy 68 számban 68 aranyéremért jövünk. Ezek közül ötöt a nyakunkban hazaviszünk, egyet vagy kettőt szerintem elvettek tőlünk mások, azért a 63-ért pedig, amit most nem viszünk haza, újra és újra el fogunk jönni.


Szabó László (jobbra) megúszta sírás nélkül a paralimpiát
Fotó: nemzetisport.hu – Szabó Miklós

Az MPB elnöke teljes mértékben elégedett a magyar versenyzők teljesítményével, hozzáállásával.
– Ez a csapat fantasztikus volt. Minden sportoló megtett mindent minden egyes eredményért, ez a legfontosabb. Számos nagyszerű helyezés, egyéni legjobb eredmény született. A tizenöt érem parádés, a szomszédaink közül csak Ukrajna előz meg bennünket, az összes balti, balkáni és skandináv ország mögöttünk van és kilenc európai ország van előttünk. Ott vagyunk, ahol a helyünk van, a magyar paralimpiai csapat extra teljesítményt nyújtott. Minden magyar büszke lehet és legyen is rájuk! – mondta Szabó László, akiben ezzel együtt maradt hiányérzet.

– Az a sportvezető, aki nem úgy megy haza egy versenyről, hogy minden érmet, amit csak lehet, hazavitt, annak legyen hiányérzete. Szeretném, ha ez a gondolkodás átmenne a magyar sportba, mert aki komolyan veszi a sportot, az így gondolkodik. Ha mi ezt nem tesszük és nem ennek mentén építjük fel az életünket, a munkánkat, akkor vesztesek leszünk. Márpedig mi győztesek akarunk lenni – fejtette ki, és hangsúlyozta, összességében lebilincselő volt, amit a magyar sportolóktól látott.

– Kiemelni nem szeretnék senkit, egyvalami azonban biztos: van négy sportolónk, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ekler Luca és Kiss Péter Pál, aki Tokió után ismét aranyérmes lett. Nyilván ők állnak a csúcson, hiszen az aranyérmes fölött már csak egy van, aki az aranyérmét meg tudja őrizni – mondta, majd kiemelte, hogy hét olyan sportoló mutatkozott most be, aki tizen- vagy huszonéves. – Mocsári Bence, Rescsik Csaba, Szabó Alexandra, Nagy Vivien, Luterán Petra, Hotz Csenge és Boldizsár Dalma. Ők nem voltak még korábban paralimpián, itt az új generáció. Tehát, van hova nekidönteni a hátunkat, ez még nem elég nagy falfelület ugyan, de majd egyre nagyobb lesz.

Arra a kérdésre, hogy milyennek látta a paralimpia hangulatát, a lebonyolítást, Szabó László szinte csak szuperlatívuszokban válaszolt. – A franciák extra paralimpiát csináltak. A versenyek lenyűgözőek voltak, a szervezés, a körülmények, a kreativitás, az ötletek szenzációsak. Nézői szempontból hibátlan volt minden. Szervezői oldalról tudnék sorolni hibákat, de nem teszem, mert nem akarom senki szájízét elrontani, és már mindegy is – fogalmazott.

*  *  *  *  *

Lemaradtak a dobogóról a kajak-kenusok, 15 éremmel zártak a magyar paralimpikonok

A magyar kajak-kenusoknak nem sikerült újabb dobogós helyezést szerezniük a vasárnapi döntők során a párizsi paralimpián, amelyet így 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt Magyarország.

A Párizs melletti vaires-sur-marne-i pályán a zárónapon erős jobbos hátszél és hűvös idő fogadta a versenyzőket, némi pályaelőny is kialakult, a lelátóhoz közelebbi pályák jóval szelesebbek voltak, mint a belsők.


Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában. A balesetes gerincsérült, 38 éves szegedi kajakos három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban, azóta – idén – nyert már világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is, s most is éremért érkezett. Jól is kezdett a fináléban, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt. Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba.

A szám másik magyarja, Boldizsár Dalma a B döntőben fejezte be a szereplését, harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett.

A kenus Suba Róbert, aki egy nappal korábban KL1-ben a negyedik helyet szerezte meg, ezúttal a VL2-es kategória döntőjében szállt vízre, amelyben ötödikként zárt, a kajakos Molnár Nikoletta pedig – ugyancsak elmaradva kissé a saját várakozásaitól – nyolcadik lett a KL3 fináléjában.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket Párizsban – összegezte az Infostart.

Eredmények, női KL2:
1. Charlotte Hanshaw (Nagy-Britannia): 49.07 mp
2. Emma Wiggs (Nagy-Britannia): 51.56
3. Anja Adler (Németország): 52.17
4. VARGA Katalin: 53.33
...11. (a B döntőben 3.) Boldizsár Dalma

Női KL3:
1. Laura Sugar (Nagy-Britannia): 46.66 mp
2. Nelia Barbosa (Franciaország): 47.91
3. Felicia Laberer (Németország): 48.79
...8. Molnár Nikoletta: 51.21

Férfi VL2:
1. Fernando Rufino de Paulo (Brazília): 50.47 mp
2. Igor Alex Tofalini (Brazília): 51.78
3. Blake Haxton (Egyesült Államok): 51.81
...5. Suba Róbert: 53.78

A párizsi nyári paralimpia magyar érmesei

Arany:

Konkoly Zsófia – úszás (400 m gyors, S9)
Ekler Luca – atlétika (távolugrás, T38)
Konkoly Zsófia – úszás (200 m vegyes, S9)
Pap Bianka – úszás (100 m hát, S10)
Kiss Péter Pál – kajak-kenu (KL1, 200 m)

Ezüst:
Illés Fanni – úszás (100 m mell, SB4)
Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla – kerekesszékes vívás (tőr, csapat)
Luterán Petra – atlétika (távolugrás, T47)
Konkoly Zsófia – úszás (100 m pillangó, S9)
Pap Bianka – úszás (200 m vegyes, SM10)
Ekler Luca – atlétika (400 m, T38)

Bronz:
Major Endre – asztalitenisz (MS1)
Pálos Péter – asztalitenisz (MS11)
Pap Bianka – úszás (400 m gyors, S10)
Szvitacs Alexa – asztalitenisz (WS9)

*  *  *  *  *

Ekler Luca elég szavazatot kapott, mégsem került be a sportolói bizottságba

Ekler Luca a hatodik legtöbb szavazatot kapta, mégsem került be a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság sportolói bizottságába.


Fotó: Alex Slitz – Getty Images

A grémiumi tagságra 12 sportág 25 képviselője jelentkezett. A paralimpiai faluban szervezett szavazás múlt hétfőn kezdődött és most csütörtökön zárult, az első hat jutott be, de voltak korlátozások.

Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint a magyar atléta – aki távolugrásban megvédte címét, 400 méteres síkfutásban pedig ezüstérmet szerzett a párizsi paralimpián – a hatodik legtöbb voksot gyűjtötte (249), ezzel együtt a sportági korlátozás miatt nem került be a bizottságba. Egy sportágat csak két ember képviselhet, s Ekler előtt az első és a harmadik helyen is egy atléta végzett.

A 353 szavazattal győztes portugál Lenine Cunha történelmet írt azzal, hogy első enyhe értelmi sérültként került be a bizottságba.

A voksoláson 1821 szavazatot adtak le.

Az új tagokat a paralimpia záróünnepségén iktatták be – emelte ki a sport365.hu.
               

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Paralimpia 2024 – Párizs