Kultúra 2024. szeptember 9. 17:00

Egyedülálló koncertet adott a Kiskun Brass az Újtemplomban

Képgaléria
Egyedülálló koncertet adott a Kiskun Brass az Újtemplomban
Orgona szárnyán a Kiskun Brass együttessel, címmel egyedülálló, rendhagyó koncertet adott a rézfúvós együttes Kiskunfélegyházán, a Szent István Templomban szeptember 7-én, este. Az esemény főszereplői voltak a rézfúvós együttes mellett Földi Jácint és Kóczon Kornél trombitaművészek, valamint Túri-Nagy János orgonaművész.

Földi Jácint trombitaművésztől megtudtuk, hogy nem szokványos a felállás, hiszen ritkán fordul elő az egy koncerten, hogy rézfúvós nagyparti orgonapárosítással szólaljon meg. A koncert ötlete Túri-Nagy János orgonaművésztől származik, ők pedig örömmel valósították meg azt. A helyszínhez méltó darabok szólaltak meg szombaton este, javarészt barokk műveket hallhatott a közönség, Händel, Vivaldi vagy Purcell szerzeményeit, amelyek tulajdonképpen templomba is születtek. A repertoár változatos volt, hiszen az est folyamán, orgonán Bach-darabot, orgona és két trombita főszereplésével Vivaldi trombitaversenyt is tartalmazott, de a könnyedebb műfaj képviseletében a Sakk című musicalből is hallhattak részletet. A koncert fő száma természetesen a teljes rézfúvós együttes és az orgona közöse volt. Vezényelt Kis-Fekete Vilmos.

Z. A.
        

Kövessen minket a Facebookon is!