Sport 2024. szeptember 12. 14:00

Továbbjutott a Kiskunfélegyháza

Továbbjutott a Kiskunfélegyháza
A Bács-Kiskun Vármegyei Kupa második körét rendezték meg szerdán, több mérkőzés azonban elmaradt, egyet egy héttel elhalasztottak, így tizenhárom helyszínen futottak ki a pályára a csapatok. Vármegyei első osztályú ellenfélen lépett túl a Bácsborsód, két helyszínen büntetőpárbaj döntött.

A vármegyei kupa második fordulójában a félegyházi együttes a Kerekegyháza otthonába látogatott. A szakmai stáb egyértelmű elvárása volt a biztos továbbjutás.

Ideális körülmények fogadták a csapatokat. Az előző évben is szinte hasonló időpontban találkozott a két alakulat. A mérkőzés elején a vármegyei első osztályban játszó vendégek irányították a játékot, de a hazaiak előtt is volt lehetőség. Két alkalommal is kellett bizonyítania a félegyházi hálóőrnek, de magabiztosan hárított. Az első félidő végére jelentős előnyt szereztek a vendégek Kurgyis Kevin és Erős Gergő találataival. Erős háromszor volt eredményes, így a félidőben 0–4 szerepelt az eredményjelzőn.

Szünet után a hazaiak igyekezete volt látható, két alkalommal is gólt szereztek, kihasználták a vendégek védekezési hibáit. A vendégek a bekapott gólok után magasabb tempóra váltottak és kombinatív játékukkal további gólokat szereztek, Kőrös József, Solymosi Áron és Kanyó János találataival, így összességében kialakult a 2–7-es végeredmény.

A mostani mérkőzés jól szolgálta a csapat felkészülését a hétvégi bajnoki mérkőzésre, amikor is a Kunbaja együttesét fogadják hazai pályán. A játéknapon több játékos is lehetőséget kapott a stábtól, így akik kevesebb játékperccel rendelkeznek, továbbá a fiatal játékosok is pályára léphettek.

A mérkőzést követően Tóth István így értékelt: – Köszönjük szépen a Kerekegyháza csapatának a kiválóan előkészített pályát, ahol fogadtak bennünket. Egy edzésként fogtuk fel a meccset, ami azért téttel bírt a sok tehetséges fiatal játékosainknak, illetve az eddig kevesebb játéklehetőséghez jutóknak. Sok játékpercet tudtunk adni mind a kezdőcsapatban és a padról beszállva egyaránt, amivel élni is tudtak. Bebizonyították, hogy hosszú távon is lehet rájuk alapozni. A mérkőzéstől azt kaptuk, amit kértünk is. Intenzív letámadás magasan, a labdaszerzésekből rövidpasszos kombinatív játékkal a lehető legtöbb gólhelyzet kialakítani, amiből szép számmal sikerült gólokat szerezni. Gratulálunk a csapatnak!


KEREKEGYHÁZI SE (II.) – KISKUNFÉLEGYHÁZA (I.): 2 – 7 (0–4)
Kerekegyháza, Borbás Gáspár Sporttelep
Vezette: Rosta Kevin (Apró Ferenc, Horváth Zoltán)

Kiskunfélegyháza: Szabó M. – Bíbok, Marsa (Kovács P. 70.), Magony, Erős (Tóth B. 57.), Kanyó J., Solymosi Á., Kőrös, Kurgyis K.(Kanyó M. 57.), Huszka (Nagy V. 46.), Nagy R.(Terjék Z. 46.)
Megbízott edző: Tóth István.


Gólszerzők: Pető Mihály (47.), Nedó Gábor (60.) illetve Kurgyis Kevin (23.), Erős Gergő (33., 38., 43.), Kőrös József (65.), Solymosi Áron (86.), Kanyó János (89.)

V. F. 
              

Kövessen minket a Facebookon is!