Az év olvasóit és a Móra-pályázat nyerteseit díjazták
A megjelent díjazottakat, hozzátartozóikat és az érdeklődőket Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy az Országos Könyvtári Napok 2006 óta a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a könyvtáros szakma egyik legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata. Az országban idén 1012 regisztrált intézmény vesz részt az összefogásban, 849 településen, 3257 eseménnyel. A program célja, az érdeklődés felkeltése a könyvtárak sokszínű szolgáltatásai iránt. A kampányhétnek minden évben egy témát adnak a szervezők, ezúttal a négy elem: Föld-Víz-Tűz-Levegőre esett a választás.
– Az idei kampány lehetőséget ad a játékosságra, a könyvtárak új szolgáltatásainak bemutatására, népszerűsítésére is. Az idei témahét szeptember 30. és október 6. közé esett. Szeptember 30-a egyben a népmese napja is, így ezen a napon általános iskolás osztályok meseolvasását hallgathattuk meg, kedden az anyatej világnapjára emlékeztünk a nagycsaládosokkal és a védőnőkkel közösen, szerdán a Waldorf pedagógiát ismerhették meg a szülők, nagyszülők. A Móra-emlékévben nemcsak rajzpályázat zajlott, de egy kötet is készült Móra István és Móra Ferenc tanárairól, melyet csütörtökön mutatott be a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. Pénteken ismét a babáké és a mamáké volt a könyvtár, hiszen Kerekítő mondókázón vehettek részt. Ma pedig a gyermekes családokat várjuk az emeleten kézműves-foglalkozással, majd a Léghajó Meseszínház műsorával – mondta az igazgató.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2010-ben indította útjára azt a kezdeményezést, amellyel szeretnék kifejezni megbecsülésüket mindazoknak, akik valamilyen formában kiemelkedően részt vesznek az intézmény mindennapi életében és azoknak, akik évek óta hűséges látogatóik, akik ebben a rohanó világban rendszeresen járnak könyvtárba, olvasnak könyvet. Ezek alapján idén hét címet osztottak ki. Az Év Támogatója a Félegyházi Pékség, az Év Könyvtári Segítője dr. Szabó Imre László lett. Az Év Olvasó Házaspárja elismerést Gulyás Pál és Gulyás Pálné, az Év Olvasócsaládja címet a Varsás család vihette haza. 2024-ben az Év Betűbölcsise Szabadszállási Nóra, az Év Gyermekolvasója Kovács Izabella, az Év Olvasója Mezősi Mihály lett.
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Móra Ferenc halálának 90., születésének 145. évfordulójára emlékezve Móra-mese illusztrációs pályázatot hirdetett az általános iskolák alsó tagozatosainak – erről márt Kállainé Vereb Mária, az egyesület elnöke beszélt. Hozzátette azt is, hogy a pályázatra 40 alkotás érkezett be, 4 helyi és a lakiteleki iskolából. A munkákat Rácz Lászlóné nyugalmazott rajztanár, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagja és Rosta Ferenc alpolgármester értékelték.
A pályázaton első helyezést ért el Petróczi Lilla, a Platán Iskola diákja, A kéményseprő zsiráfok című munkájával. A második díjat Csuka Zara, a Batthyány Lajos iskola tanulója kapta, A húsvéti tojások című alkotásáért. Megosztott harmadik díjat vehettek át Rádi Tünde Zselyke, a Batthyány Lajos iskola és Gyöngyösi Anita, a Dózsa iskola diákjai. Különdíjat vihetett haza A cinege cipője című munkájáért Budai Ramóna, a Platán iskola alsós tanulója.
A családi program zárásaként a Léghajó Meseszínház szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. A világgá ment erdő című mesejátékban a négy őselemről hallhattak az érdeklődők.
G.E.