Kultúra 2024. október 17. 12:00

Kovács Edith harmadik önálló kiállítása nyílt meg Tiszakécskén

Képgaléria
Kovács Edith harmadik önálló kiállítása nyílt meg Tiszakécskén
Ősz húrja zsong címmel, megnyílt Kovács Edith grafikus harmadik önálló kiállítása Tiszakécskén, az Arany János Művelődési Központban. Az alkotó mellett fia és testvére, Okovács Éva és Tóth Attila Ákos társkiállítóként szerepelt az eseményen akvarell és tusképekkel.  

A kiállító címválasztása nem véletlen. 2019 tavaszán a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban Tavaszi szél címmel láthatta a közönség alkotásait, majd az első önálló tárlatra az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben került sor, a Petőfi-emlékév tiszteletére rendezett, Petőfi Félegyházája, Félegyháza Petőfije címmel. 2023 nyarán a második önálló tárlat a Holló László Képzőművész Kör Galériájában valósult meg, Nyáridő címmel.

Az alkotó elmondta, hogy Paul Verlaine ismert verse volt az első gondolata a tárlat elnevezését illetően.

– Az ősz a nyugalom, az elcsendesülés, egy kicsit a befelé fordulás időszaka. A legszínesebb évszak. Most értem meg anyukámat, miért is szerette oly nagyon. És ősszel is intett végső búcsút… Semmiképpen sem az őszi bús hangulat uralkodik a kiállításon, mindössze egy-egy nagyméretű kép szimbolizálja a három évszakot. (A téli képem még várat magára, bár már gondolatban megszületett.)

A 2016 óta készített képeimet rendezve magam is elcsodálkoztam a mennyiségen és sokféleségen. Mondhatnám, hogy életmű, de mégsem az, hiszen számos terv, elképzelés és téma munkál még bennem.

A kiállítás témái és technikája is nagyon változatos: láthatunk kedves földműves asszonyt, de Marilyn Monroe egyetlen vonallal rajzolt képe is helyet kap. Kisméretű alkotásaimon családtagjaimat ismerhetik fel. Állatszeretetemet tükrözik a puliról, tyúkokról és iskolám tangazdaságában élő szürkemarhákról készült munkáim. New York varázslatos Szabadságszobra is megihletett éppúgy, mint a szentpétervári tartózkodásom emlékeként megjelenő hagymakupolás templomcsoda – fogalmazott a kiállító.

Az estet dr. Bánki-Horváth Mihály nyitotta meg, zenei közreműködő Vas László volt.

Kovács Edith elmondta, hogy estébe nyúló, családias, baráti összejövetellé vált a megnyitó, ahol a pozitív, jó energiák találkoztak, és további tervek szövődtek, mert a hely, a város, a vendéglátók figyelmessége erős inspirációt adott hozzá. Köszönetét fejezte ki Aracs Eszter intézményvezetőnek, és munkatársainak: Szabó Bertának, Kozák Zoltánnak, Mihovics Péternek. Horváth Károlynak a képek elkészítéséért, a Fejedelmi Pékségnek pedig a finom pogácsáért. Végezetül hozzátette: az elmúlt időszak több örömteli eseményt is hozott az életébe, Japánban például egy akvarelljét és egy tusrajzát is beválasztották egy-egy kiállítási anyagba, közülük az egyiket öt városban is bemutatják.

A kiállítás az adventi időszak kezdetéig megtekinthető.

 

Z.A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!