Napi pozitív 2024. október 19. 08:00

Cseri család összefogása: generációk találkoztak Kiskunfélegyházán

Képgaléria
Cseri család összefogása: generációk találkoztak Kiskunfélegyházán
Cseri Zsolt családfakutatása csaknem három évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor nagyapja iránti tiszteletből visszakövette a család történetét egészen az 1700-as évekig. A kutatás eredményeképpen idén mintegy száz rokon gyűlt össze Kiskunfélegyházán, hogy egy családi találkozón újra egymásra találjanak. Az esemény nemcsak a régmúlt emlékeiről, hanem az új generációk összekovácsolásáról is szólt, miközben a rokonság története folyamatosan bővül.

Cseri Zsolt nagyapja iránt érzett tisztelete és szeretete nyomán kezdett családfakutatásba a kilencvenes évek végén, amelynek eredményeképp 1999-ben egy könyvet adott ki. Ebben egészen 1795-ig vissza tudta vezetni apai ágon a családfáját. Elmondása szerint nem akart itt megállni, de elfogytak azok az iratok, amelyek alapján tovább haladhatott volna az időben. A Cseri család és a városi rangot elnyert Félegyháza története tehát már bizonyosan összefonódott.

Zsolt elmondta, hogy a család egykor a város kistérségében élt. A földbirtokos ősök Kiskunfélegyháza, Kunszállás és Fülöpjakab között laktak, de mára az ország számos pontján élnek leszármazottak.
Zsolt és családja nemcsak a családfát akarta megismerni, hanem a megtalált rokonokat is. Ennek köszönhetően már évekkel ezelőtt próbálták felvenni a kapcsolatot a Cseri leszármazottakkal. Tavaly tartottak már egy rokontalálkozót, amelyen több mint hatvanan gyűltek össze. Idén viszont már mintegy száz Cseri rokon találkozott a Kiskunfélegyházi Zöldmező Lovassport Egyesület bázisául szolgáló Tapodi Tanyán. A rokonok közös ebéddel kezdték a programot, amely közben már jó hangulatú beszélgetések alakultak ki.
Egy másik családtagtól tudtuk meg, hogy tényleg sok helyről érkeztek Félegyházára a Cseri leszármazottak, többek között Dunavecséről, Budapestről, Szegedről, Szőregről, Izsákról és Kunszállásról.
Zsolt elmondta, hogy volt előzménye ennek a rendezvénynek. Korábban szűkebb körben minden húsvétkor összejöttek, de ezt az időpontot végül egy mindenkinek megfelelőbb, nagyobb ünnepet nem zavaró őszi dátumra cserélték.

A rendezvény jó lehetőség volt arra, hogy a legfiatalabb családtagokat is megismerhessék, ugyanis a Zsolt által kutatásának kiindulópontjaként tekintett nagyapa és annak 14 testvére szépunokái is részt vettek az elmúlt hétvégi találkozón.
Az évek során szájról szájra terjedt a család és a találkozók híre, így egyre több rokon vette fel a kapcsolatot Zsoltékkal annak érdekében, hogy részese lehessen a találkozónak.
Zsolt kiemelte, hogy a könyvében majdnem háromszáz leszármazottat gyűjtött össze, de mivel ezt 25 éve írta, feltételezése szerint azóta ezer körülire nőhetett a Cseri rokonok száma.

B. D.

Kövessen minket a Facebookon is!