Sport 2024. október 21. 14:00

Kimaradtak a helyzetek, nem sikerült pontot szerezni a Hírös-ÉP ellen

Kimaradtak a helyzetek, nem sikerült pontot szerezni a Hírös-ÉP ellen
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság kilencedik fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata Kecskemétre utazott, hogy az SC Hírös-Ép-pel találkozzon.

A mérkőzés előtt a hazaiak a 12., míg a vendégek a 13. helyen álltak a tabellán, és mindössze egy pont választotta el őket egymástól. A kérdés tehát az volt a Kiskunfélegyháza számára, hogy meg tudja-e szakítani eddigi, nem egészen sikeres sorozatát, és próbál feljebb kapaszkodni, vagy továbbra is a tabella vége felé halad. A találkozó választ adott a kérdésre, de a mérkőzés képe nem ezt mutatta.

Jól kezdte mind a két csapat a mérkőzést, mert mind a két félnek akadtak lehetőségeik, de azok sajnos kimaradtak. Köszönhetően ez az első tíz percben mind a két hálóőrnek: Kormos Dávidnak és Cseh Balázsnak. Aztán két perccel később megszerezte a vezetést a Hírös-ÉP. Szabó Péter szabálytalankodott, amiért a vendégjátékosok reklamáltak, a hazaiak pedig sárga lap felmutatását követelték a játékvezetőtől. A megítélt kecskeméti szabadrúgás elé senki sem állt oda kiskunfélegyháziak közül, így gyorsan el tudták végezni. Gréczi kapta meg a játékszert a jobb oldalon, beadását Korenika pedig a hálóba lőtte, amibe Cseh még bele tudott érni 1–0.

A félidő közepén Szabó Dávid előtt nyílt lehetőség, de lövését a léc alól ki tudta ütni Kormos. Nem sokkal később ismét Szabó Dávid próbálkozott, de a hazai kapus ezúttal is résen volt. Egyre többet és veszélyesen támadott a Kiskunfélegyháza, amit Oldal Tibor kemény lövése is jelzett, de ő sem tudott túljárni a hazai kapus eszén.

A második félidőre mindent egy lapra feltéve jöttek ki a kiskunfélegyháziak. Sorra vezették támadásaikat, de a jól tömörülő Hírös-ÉP védelmét nem tudták feltörni. Állandósult a vendégfölény, szinte egy kapura játszott a Kiskunfélegyháza. Az i-re a pontot azonban nem tudták feltenni. A találkozó vége felé további ziccereket dolgoztak ki a vendégek, de vagy Kormosban, vagy pedig valamelyik védőben akadt el a labda. A hazaiak sokat köszönhetnek kapusuknak, mert több alkalommal is góltól mentette meg a csapatát. Igaz, Cseh Balázsnak is voltak kiváló védései, de a gólról nem tehetett.

Izgalmas mérkőzést vívott egymással a két csapat. Ezúttal a Hírös-ÉP-nek kedvezett a szerencse, mert a labdarúgáshoz az is kell. Sajnálatos módon a Kiskunfélegyháza nem tudta kihasználni mezőny és helyzeti fölényét, így ezúttal sem sikerült pontot szerezniük. Ez pedig azt eredményezte, hogy még egy hellyel lejjebb, a tizennegyedikre csúsztak a tabellán.

Némedi Norbert: – Sajnálom a csapatomat és a szponzorunkat is. Azt gondolom, hogy olyan hibák vannak játékvezetői oldalról, amelyek döntően befolyásolják, már nem egy esetben a mérkőzéseinket. Így teljesen értelmetlennek tartom az egész bajnokságot. Állandóan következmények nélkül történnek az ilyen események, és most nem csak a mi egyesületünkről, hanem másokról is beszélek. Amennyiben játékvezető nélkül ment volna le ez a mérkőzés, akkor biztosan jobban lezajlott volna. Ez így katasztrófa volt. Gratulálok a hazai csapatnak!

SC Hírös-Ép Egyesület-Kiskunfélegyháza 1-0 (1-0)

Kecskemét, vezette: Biber Tamás (Berger Tibor, Apró Ferenc)

SC Hírös-Ép: Kormos – Szász, Palatinus, Rákóczi, Győrfi, Patvaros (Hegedűs 91.), Tóth B. (Récsei 46.), Gréczi, Bessenyei (Ágoston 86.), Korenika, Nna nna. Vezetőedző: Nagy Krisztián.

Kiskunfélegyháza: Cseh – Marsa (Kurgyis K. 78.), Magony, Oldal, Szabó D., Kovács P. (Solymosi 62.), Urbán, Szabó P., Kőrös, Huszka, Molnár (Farkas 70.). Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gólszerző: Korenika a 12. percben.

Sárga lap: Gréczi 44., Palatinus 46., illetve Huszka 45., Magony 85. percben.

 

Fotó: archív

Sz.T.

 

Kövessen minket a Facebookon is!