Program 2024. október 27. 12:00

Közlekedésbiztonsági napot szervez a Süveges Autósiskola

Képgaléria
Közlekedésbiztonsági napot szervez a Süveges Autósiskola
November 2-án, szombaton 9 és 12 óra között közlekedésbiztonsági napot tartanak a Süveges Képző- és Vizsgaközpont tanpályáján. A program ingyenesen látogatható, célja pedig az, hogy minden korosztály figyelmét felhívja a biztonságos és balesetmentes közlekedés fontosságára.

Süveges Sándor, az iskola vezetője elmondta, hogy a korábbi évek sikeres programjai megmaradnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy erre továbbra is nagy igény van, és szükséges egy rendszeres frissítés a közlekedők számára a KRESZ szabályok terén.

Az eseményen változatos és hasznos programok várják a látogatókat. A gyermekek közlekedéssel kapcsolatos játékokon vehetnek részt, míg a felnőtteknek kihívást jelentő tesztfeladatokat állítottak össze.

A tavaly nagy sikert aratott szimulátor idén is elérhető lesz, amely a vészhelyzetek felismerésére és kezelésére tanít motorok, személyautók és tehergépjárművek vezetése közben. A résztvevők így fejleszthetik vezetési technikáikat, hogy magabiztosabban és biztonságosabban közlekedjenek az utakon.

A tanpályán található műszaki bázison a résztvevők járműveinek állapotfelmérésére is lehetőség nyílik, illetve a látogatók hasznos tanácsokat kapnak a téli közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. Külön figyelmet fordítanak a téli időjárásra való felkészülésre, beleértve a téligumik, a fagyálló folyadékok és a fékmérések fontosságát.

 

B.D.

A fotók a tavalyi eseményen készültek.

Kövessen minket a Facebookon is!