Egy ideális világban minden gyermek táncolna
Képgaléria
Nóra elmondta, hogy gyakorlatilag óvodás kora óta mindennapjai része a tánc úgy, hogy nem volt előtte hasonló családi példa. A Padkaporos Táncegyüttesben kezdte, a művészeti iskola növendéke is volt, és gyakorlatilag kisiskolás korában döntötte el, hogy felnőttként is tánccal szeretne foglalkozni. A miértekre a közösségi élményt adja válaszul és Kasza Ákosról mesél, aki első mestere volt.
– Karizmatikus személy volt, akinek a kisugárzása mágnesként vonzott nemcsak gyereket, hanem szinte mindenkit. Ő volt a második apukánk a csoportban. Tíz éves voltam, amikor meghalt. Ákos halála minden szempontból nagyon fájó volt, nehezen viseltem, bár még gyerek voltam. Nem fogadtam el, mindig azt mondtam, hogy Ákos csak elment, kipiheni magát és visszajön. Hatodikos voltam, amikor eldöntöttem, hogy én Ákos bácsi leszek – mondta.
A Batthyány Általános Iskola után Békéscsabán tanult a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában. Ott – ahogy fogalmazott – egy kemény, feszes, ifjúsági, de profi szintű oktatásban vett részt. Szinte teljes mértékben ott élt, hiszen a hétvégi próbák és fellépések miatt nagyon ritkán jutott haza Kiskunfélegyházára. A Táncművészeti Egyetem volt a következő állomás, ahová első próbálkozásra felvették. Táncművész, néprajz alapszakon végzett, majd tánctanár, mesterpedagógus képesítést szerzett az ott töltött évek alatt, miközben egyre inkább belefolyt a budapesti néptáncos életbe. Ez igazi szakmai kihívásokat hozott, élvezte a munkákat, az utazást. Több egyesületbe is hívták dolgozni, Szegeden is munkát vállalt, oktatóként öt csoport tartozott hozzá. Aztán mégsem ment messze. A szerelem hazahozta.
– A férjemet is Kasza Ákosnak köszönhetem, ugyanis kilenc éves voltam, amikor Ákos a kunszállási tehetséges táncosokat elhozta Félegyházára, a Padkaprosba táncolni, mert ott megszűnt a csoport. Akkor kezdtünk szemezni Gáborral, de a kiteljesedés még évekig tartott. Hivatalosan 14 éve vagyunk együtt, ebből fél éve házasok. Táncos volt ő is, még az egyetemi évek alatt is táncoltunk együtt Szegeden. Az esküvőn régóta dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy a templomba autentikus dél-alföldi népviseletbe vonulhattam be. A dolog érdekessége, hogy képi anyag nem volt az egykori menyasszonyi viseletről, ezért kutatni kellett utána, naplókat olvasni, könyveket bújni. Ezek alapján készült el végül az én ruhám, egy fehér színű, kék díszítéssel ellátott menyasszonyi ruha, aminek kiegészítője egy mirtuszpárta volt – mesélte.
Nóra ma már Kiskunfélegyházán oktat, a Padkaporos Táncegyüttes mellett oktatási intézményben is. A táncegyüttessel az elmúlt időszak munkájának köszönhetően tavaly egy megyei fesztiválról ezüst minősítéssel tértek haza. Három csoportot tanít: az első-második osztályosokat, az egy korosztállyal nagyobbakat és a középiskolás, egyetemista tagokat.
– Folyamatosan építkezni szeretnék. Ideális az lenne, ha valamelyik csoportommal egy antológiára el tudnánk jutni, ami egy gálát jelent a legkiválóbb (arany vagy kiemelt arany minősítésű) tánccsoportoknak. Talán ez a legfőbb célom. Így bekerülnénk egy olyan szakmai körforgásba, ahol a lehetőségek ki tudnának nyílni külföldi utak, neves fesztiválok irányába és pénzbeli támogatások is bővebben érkeznének reményeink szerint – mesélt jövőbeni terveiről.
Elmondta, hogy számára örömteli kihívás a táncszínházi rendezés. Amit a Padkaporos Táncegyüttesben nem tud megtenni, mert nem engedik az autentikus néptánc szabályai, azt a táncszínházi előadásokon igen. Színházi elemek, modern dolgok, tájegységek keverése… minden belefér.
– Szeretem a szabályokat betartani és szeretem, ha engednek is rajta. Egy ideális világban minden gyermek táncolna, hiszen őket a néptánc egy olyan közösségi élménnyel gazdagítja, ami szinte páratlan. Ez testi érintéssel jár, itt olyan kapcsolatok szövődnek, amit kevesen élnek át más közösségekben. Együtt izzadunk, együtt tanulunk meg olyan dolgokat, amiről korábban azt hittük, hogy nem vagyunk rá képesek. Mindezek mellett a magyarságtudatunk, a hagyományaink, a kultúránk egyedi, ezt ismernünk és erősítenünk kell.
Nóra első önálló rendezése a János Vitéz táncjáték volt, 2022-ben. Azt kevesen tudják, hogy a premier előtt néhány nappal nem léphetett színpadra a csapattal, mivel sürgősségi vakbélműtéten esett át.
– Végig sírtam, nagyon szorítottam annak, hogy ne kelljen műteni, de muszáj volt. Nem azért hullottak a könnyeim, hogy most engem felvágtak, hanem hogy nem állhatok színpadra azokkal, akikkel egy hétig együtt dolgoztuk és izzadtunk. Ez fakadt ki belőlem. Nagyon fájt a lelkemnek, de egy olyan közösségben működtem akkor is, ahol tudtam, hogy értem is csinálják azt, amit a színpadon véghezvittek. Elvette a műtét a lehetőséget, hogy első rendezésemen ott álljak a színpadon, de rá is ébresztett arra, hogy rendezni székből is lehet, de én ezt nem akarom. Imádom a színpadot, és amíg bírom, ott leszek velük!
Nóra már a jövő tervein dolgozik. Egy koprodukción a szegedi Möndörgő Táncegyüttessel, ahol a rendezői hármas, akik már szinte félszavakból értik egymást, újra összeállnak. Kürti-Papp Nóra, Kátai Tibor és Simoncsics Pál megkezdik a munkát, ami azt jelenti, hogy legjobb esetben egy év múlva újra élvezhetjük annak gyümölcsét.
Z. A.
