Egy kutya Liliána álma
A családot a Kiskunfélegyházi Mozgáskorlátozottak Egyesületének vezetője Salma Ferencné karolta fel. Elsősorban az epilepsziás Liliánának szeretnének egy terápiás kutyát beszerezni.
Karácsonykor jártunk az öt tagú családnál, amely az átmeneti otthonban , egy mindössze 12 négyzetméteres szobában éldegél. Ideiglenes otthonukban szépen feldíszített karácsonyfa, rend és tisztaság fogad. Míg a legkisebb fiú alszik, a nagyobb gyerekek csendben játszanak.
A 29 éves Tímár Diána 2012 óta él gyermekeivel a családok átmeneti otthonában. Miután férje elhagyta, egyedül nem tudta fizetni az albérletet. A gyerekek apjáról azóta sem tud semmit. Legnagyobb gyermeke, Liliána 2005-ben született, 18 hónapos kora óta kezelik epilepszia miatt. A kislány betegsége kiszámíthatatlan. Van, hogy hónapokig rohammentes, de olyan is előfordul, hogy több roham követi egymás. Élete emiatt folyamatos rettegésben telik - meséli a fiatal anyuka. Legutóbb, néhány hete épp Szegeden a kontrollvizsgálat során, a kórházban tört rá a roham. Diána ekkor hallott először az úgynevezett terápiás kutyákról, amelyek előre jelzik a rohamot. Ám, még ha sikerül is egy terápiás kutyát beszerezniük, azt nem vihetik be az átmeneti otthonba, ezért minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy végre saját otthonuk legyen.
Liliána a betegsége miatt speciális általános iskolába jár, lassan és nehezen megy számára a tanulás, de eredményei kitűnők. Diánától azt is megtudj, legkisebb gyermeke, Martin asztmával és reflux-szal küzd. Betegsége miatt nem tudja bölcsődébe adni, így Diána munkát sem vállalhat. Gábor a középső fiú is folyamatosan beteg. Az anyuka szerint az otthon zárt közössége nem tesz jót a gyerekeknek, mert egymásnak adják a betegséget. Emiatt is szeretnének mielőbb kiköltözni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Diána egy éve megismerkedett Gáborral, aki gondolkodás nélkül vállalta a három gyermek nevelését. Mint mondja, neki soha nem volt családja, ezért különösen örül, hogy végre tartozhat valakihez.
- Tudom, mit vállaltam és nagyon hálás vagyok, hogy gondoskodhatok valakiről. Engem anyukám kiskoromban eldobott, soha nem találkoztam vele. A nagymamám nevelt amíg le nem betegedett. Utána nevelőintézetbe kerültem. Apukám a börtönt járta, így őt is nagyon ritkán láttam. Hajdú-Bihar megyéből jöttem ide dolgozni, csatornafektetőként kezdtem. Mivel nem volt miért visszamennem, itt ragadtam, így ismerkedtem meg Diánával. Jelenleg a vágóhídon dolgozok - avat be életének részleteibe Gábor, aki alig 80 ezer forintot keres hentesként. Ebből, az állami gyerektartásból, illetve a családi pótlékból próbálják fenntartani magukat. Ám, a gyerekek gyógyszerei nagyon sokba kerülnek.
- Az a jó, hogy mindig akkor betegek, amikor épp van pénzünk, így eddig mindig ki bírtuk fizetni a gyógyszereket. De sajnos félrerakni már nem tudunk - mondja Diána, aki kilátástalan helyzetük ellenére próbál erős maradni, legalábbis a gyerekek előtt.
A családok átmeneti otthonában még másfél évig lakhatnak, abban bízik ez idő alatt sikerül egy olcsó albérletet találniuk, és talán Liliána is kaphat egy terápiás kutyát. Aki bármiben is segíteni tud a családnak Tímár Diánát hívhatja a 30/275-67-57 -es telefonszámon.
A rohamjelző kutyák egyre népszerűbbek
Számos tudományos vizsgálata igazolja, hogy a kutya-ember kapcsolatban sokoldalú gyógyító, terápiás erő rejlik. A kutya feltétlen szeretete, együttműködési készsége akaratlanul is jobb kedvre deríti az embereket. Érintése, simogatása jótékony, stresszoldó hatással van az idegrendszerünkre. Ennek köszönhetően a kutyát ma már sikerrel alkalmazzák komoly szakmai kihívást jelentő esetekben is, mint például autista gyerekek viselkedésterápiája során, vagy értelmileg akadályozottak oktatásában.
A terápiás kutyák alkalmazása jótékonyan hat a gyermekek érzelmi fejlődésére, általa növelhető a gyermekek motivációja. A rohamjelző kutyák ma már Európa több országában is népszerűek. A váratlanul bekövetkező rohamok előrejelzésével, illetve a rohamok alatti segítségnyújtással számos beteg embernek könnyítik meg a mindennapjait.
Fotó: Vajda Piroska