• Kezdőlap
  • Hírek
  • Kistérség
  • Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés
Kistérség 2024. december 5. 12:00

Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés

Képgaléria
Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés
Szabó László, Bugac polgármestere bemutatta a vendéglátó települést, amely, mint mondta, az elmúlt másfél évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, jelenleg pedig tartozás és hitelek nélkül működik, komoly intézményrendszerrel. A polgármester Bugac büszkeségének nevezte az Aranymonostor Látogatóközpontot, amelyet TOP-os forrásból a vármegyei önkormányzattal együttműködve valósítottak meg. Ma már az ország minden területéről, sőt külföldről is érkeznek ide látogatók. 

A bemutatkozást követően megkezdődött a közgyűlési munka. A képviselők többek között döntöttek arról, hogy két aktív turisztikai fejlesztés kapcsán TOP Plusz támogatásra pályázik a vármegyei önkormányzat. A Duna-völgyi főcsatorna Szabadszállás és Kecel közötti szakaszán a tervek szerint egy vízitúra hálózat jön létre, ahol biztonságos és kényelmes beszállási lehetőségek mellett pihenőhelyek és információs táblák várják majd a vizitúrázókat. Egy másik projektben pedig növelnék a magyar szerb határ mentén vezető Eurovelo 13 kerékpárút vármegyei szakaszának turisztikai vonzerejét. Vedelek Norbert vármegyei elnök hangsúlyozta, az önkormányzat kiemelten kezeli az ilyen és ehhez hasonló hálózatos turisztikai fejlesztéseket.

Bács-Kiskun vármegye országos közúthálózatának fejlesztéséről tájékoztatta a közgyűlést Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. vármegyei igazgatója. Mint elmondta, idén a két legnagyobb beruházás a Paks-Kalocsa híd, valamint a soltvadkerti elkerülő út megépítése volt. Utóbbi esetében még van olyan szakasz, amit nem adtak át a forgalomnak, de december közepén ez is megtörténik. 

Sztana Zoltán arról is beszélt, hogy a 2012 - 2023 közötti a Magyar Közút beruházásában 621 kilométernyi út felújítása, korszerűsítése valósult meg a vármegye területén. Ennek eredményeként a több mint 2000 kilométer hosszúságú vármegyei úthálózat rossz állapotú szakaszainak aránya 60 százalékról 40 százalékra csökkent. 

A jövőről szólva az igazgató kiemelte: TOP Plusz forrásból mintegy 25 kilométer hosszon újítanak majd fel vármegyei útszakaszokat – a tervek a jövő év során fognak elkészülni. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!