Nagycsaládosokat látogatott meg a Mikulás
Az elmúlt hétvégén ünnepi hangulat töltötte meg a Móra Ferenc Művelődési Központot, ahol a Kiskunfélegyházi Nagycsaládosok Egyesülete hagyományos Mikulás-ünnepségét rendezte meg. A program reggel 9 órakor vette kezdetét, és a szervezők kézműves foglalkozásokkal, ízletes falatokkal várták a családokat.
Tarnóczkiné Tünde, az egyesület vezetője elmondta, hogy idén is nagy az érdeklődés, legalább 60 család jelezte részvételét a közös ünnepségen.
A délelőttöt Gulyás László vándormuzsikus interaktív és szórakoztató előadása tette felejthetetlenné. A gyerekek közreműködésével zajló műsor hangos nevetésekkel és vidám pillanatokkal készítette elő a Mikulás érkezését.
Az ünnepség fénypontjaként megérkezett a Mikulás, aki minden gyermeket személyesen ajándékozott meg, külön figyelmet szentelve mindenkinek. A csomagok átadása után a családok közös élményekkel gazdagodtak, hiszen a Petőfi Mozi jóvoltából kedvezményesen tekinthettek meg egy új mozifilmet.
Az esemény nemcsak az ünnepi készülődésről szólt, hanem erősítette a közösségi összetartozást és a nagycsaládos élet szépségeire is ráirányította a figyelmet.
B.D.