Hónapköszöntő
Én a várakozás havának hívlak, hisz erről szól az év utolsó hónapja – „decem” – tíz, de ugye a naptári kavarás miatt te vagy az év utolsó, búcsúzó hava.
Minden napodra jut valami szép, valami öröm, és mellette persze az elintéznivalók tömkelege is.
A mesebeli, havas, messzi harangzúgásos, őzikeléptű adventi várakozásban bízunk, s megtesszük, ami tőlünk telik. Ki így, ki úgy.
A négy gyertya a hit, remény, öröm, szeretet jelképe, s bizony erre vágyunk mindannyian.
Drága Decemberünk, te verhetetlen vagy a Mikulás /Télapó/-Szenteste-Szilveszter hármasával, s az ezeket körülvevő egyéb kisebb-nagyobb eseményekkel-programokkal.
Olyan hamar elröppen 31 napod, mint ahogy ellobban a gyertya a fenyőfán, ahogy a csillagszóró utolsót csillan, ahogy elhalkul a csengő, amivel a gyerekeket hívják be a szobába, az ajándékok titkokat rejtő dobozai közé, s ahol vanília- és csokiillat lengi be a lakást.
Ekkor már a bronz, ezüst, arany vasárnap elteltével a keresztény világ a Megváltó születését ünnepli, akinek sorsa már a bethlehemi jászólban eldőlt, születése pillanatában.
Addig az estéig el kellene csitítani lelkünk háborgását, zaklatott életünket puha selyemmel betakarni, magunkra és másokra időt szakítani, békét kötni, megbocsájtani, a haragot elfelejteni, előcsalogatni lelkünk-szívünk mélyéből a reményt. Ezzel kellene igazán törődni, a többi már rutinból kéne, hogy menjen. A káposzta tavaly is finom volt, a habcsók kicsit túl édes lett, de elfogyott az utolsó darabig! A tizedik pár kesztyű is gazdára lelt, és a kis keresztfiú egész este a régi autót taszigálta körbe-körbe a konyhaasztal alatt, ugye emlékeztek? Az utca végében lakó Misa bácsinak két kamasz behordta a felvágott fát, s az öreg arcára ráfagytak a könnycseppek. Az Ave Mariát énekelte a fél utca! Így is lehet. Amúgy olyan sok mindenre lehet gondolni, szóval kedves December, te azért halmozó vagy ám!
Tied a magyar rádiózás, a kórusok, az önkéntesek, a magyar kártya, az emberi jogok, a szolidaritás és még a hegedű napja is – amit pedig András elzárt a névnapján. A Nobel-díjat is átadják, a világ erre is figyel. S nem feledkezünk el a névnapokról, és a hozzájuk kapcsolódó érdekes-fennmaradt szokásokról: Borbála napjakor vázába levágott gallyat teszünk, hátha kivirágzik karácsony szent napjáig. S jönnek szépen sorban a többiek: Luca, Miklós, Tamás, János, István, a családi ünnepek, születések, a boldogító igenek kimondása.
Szeretünk téged, December! S épp ezért megteszünk mindent, hogy szép, csoda legyél, díszes, finom, puha, amire visszagondolva majd átlendülünk a szürkébe szegényedett hétköznapokon.
A karácsonyi fényből mindig ott libeg egy picike a sötétség mögött, és most megígérjük, hogy jók leszünk, s nem csak így decemberben.
Ölellek: Salánki Anikó
