Az almától a gömbdíszig, a gyertyától az égősorig – Karácsony régen és most

Ahogy közeledik a karácsony, sokan nosztalgiával gondolunk vissza a múlt ünnepeire. De vajon milyen volt a karácsony hangulata száz évvel ezelőtt? Milyen szokások, ételek és hagyományok jellemezték az ünneplést, és hogyan készültek őseink erre a különleges időszakra? Cikkünkben időutazásra hívjuk olvasóinkat, melynek során Samu Csilla, a Kiskun Múzeum múzeumpedagógusa segítségével betekintést kapunk a kiskunfélegyházi családok évszázaddal ezelőtti ünnepébe.

Adventtől vízkeresztig

A keresztény világ minden táján ünneplik a karácsonyt. Ez a téli ünnepkör jeles napjainak legszebb és legmeghittebb ünnepe, amely a római katolikus liturgiában advent első vasárnapjától vízkereszt napjáig tart. Advent, a karácsonyra való készülődés, Jézus Krisztus születésére való várakozás ideje. Négyhetes böjti időszak, amely november 30-át követő vasárnap indul (ekkor gyújtották meg az első gyertyát) és december 24-e éjfélig tart. December 24 karácsony előestéje, vigíliája, melyet követ az ünnepnapja, december 25, karácsony napja, és másnapja, december 26, ami egyben István napja is.

A szeretet ünnepe

Az ünnep ma már – tisztelet a kivételnek – a rohanásról, az eltúlzott vásárlásról, a minél díszesebb és nagyobb fenyő felállításáról, a drága ajándékokról szól, sok család adventi koszorút és kalendáriumot vásárol, esetleg készít, de sajnos az tapasztalható, hogy nincsenek tisztában az ünnepkör fontosságával.

Egy kiemelkedő és elgondolkodtató példa, ami valamit elárul a szeretet ünnepéről: az első világháborúban, a fronton 1914. december 24-én sem feledkeztek meg a karácsonyról. A katonák egy napra letették a fegyvert, nem harcoltak ezen a napon egymással. Helyette karácsonyfát állítottak, elénekelték a Csendes éj kezdetű dalt és ünnepeltek.

Jelképek tartalommal

A karácsony egyik jelképe a feldíszített fenyő, melyet először templomokban állítottak fel, majd az otthonok éke lett. Éppen kétszáz esztendeje, hogy Brunszkvik Terézia grófnő otthonában állított karácsonyfáját feljegyezték, mint elsőt Magyarországon. Ezt követően az úri, majd a polgári otthonokban, a 20. században már a falvakban is díszítettek az ünnep alkalmára karácsonyfát Eleinte liturgikus vonatkozásban, a paradicsomjáték életfáját jelképező zöldágat tettek a házakba, majd fokozatosan elterjedt az örökzöld fa állítás hagyománya.

A fenyő dísze az alma, mézeskalács, dió, gyertya és pattogatott kukoricából készített fűzér volt. Az alma, a tiltott gyümölcsöt szimbolizálja, amit mára felváltott a gömbdísz (amit az 1880-as évektől kezdtek el használni), a gyertyát pedig a fényfüzér, vagy égősor. A pattogatott kukorica füzér a paradicsomi kígyót jelképezi, ehelyett ma különböző színű girlandok elterjedtek. A fenyő tetejére tett csúcsdísz eredetileg csillag alakú volt, a betlehemi csillagot ábrázolva. Mára számos formájú és színű csúcsdísz található a polcokon, ezzel elvesztette a jelkép az eredeti jelentését.

Ajándék – almától a karácsonyi vásárokig

Ahogy az összes karácsonyi szokásról, úgy az ajándékozásról is többféle történet létezik. Visszavezethető akár a Napkeleti bölcsekig, akik ajándékokat vittek Jézus születésére, vagy köthetjük a pogány hagyományokhoz, így Luther Mártonhoz is. Az ünnep vallási, érzelmi és a család összetartozását erősítő tartalma mellett a gyermekek megajándékozása a 20. században teljesedett ki. Míg a századforduló előtt gyümölcsöt (almát és diót), pénzérmét kaptak a gyerekek, az 1930-as évekre megjelentek az apróbb játékok, a közép és felsőbb osztálybeli családoknál a babaházak, és természetesen nem maradhatott el a könyv sem. Ezeket az ajándékokat nevelési céllal is adták, hiszen csak az kapott ajándékot, aki jó gyerek volt. A szegényebb családoknál összhangba került a praktikum és az ajándékozás öröme, a gyerekek ruhaneműt, cipőt kaptak a fa alá. A nagyobb városokban megjelentek a karácsonyi vásárok.

Az ünnepi asztal – ételek és szokások

A 20. század közepéig Félegyházán a karácsonyi böjti asztalt hagyományosan terítették, különféle terményeket – almát, diót, mézet, fokhagymát – tettek rá. Az asztal alá pedig egy szakajtó búzát, zabot, rozst, kukoricát összekeverve, valamint szénát és szalmát tett a gazda. Ugyancsak az asztal alá került több helyen egy kalap is, amiben a karácsonyi morzsát gyűjtötték. Ezt a jószágok étkébe kevertek, hogy egészségesek maradjanak a következő esztendőben, a kalappal pedig egész évben a beteg állatot veregették.

A karácsonyböjti vacsoránál először fokhagymát ettek mézbe mártva, majd diót, szőlőt. Ezután a bableves következett és a mákos tészta, vagy mákos guba, melyet mézzel fogyasztottak. Sütöttek rétest és bejglit is, ami Szenteste éjfélre készült el. Az éjféli mise előtt dióra kártyáztak. Előfordult az is, hogy ezen a napon almát tettek egy vödör vízbe, majd leeresztették a kútba, és csak vízkereszt napjakor húzták fel onnan. Ekkor a családfő megszegte az almát, annyi részre vágta, ahány tagú volt a család. Ezt megették. Az összetartozás és az egészség jelképe ez a szokás.

A 20. század elején a karácsonyböjti asztalnál – polgári hatásra – terítéken volt a sült hal, melyhez gyümölcsbefőttet tálaltak. A 20. század második felétől pedig a sült hal és a halászlé lett a legkedveltebb böjti étel ebédre és vacsorára.

Karácsony napján, az 1920-30-as években, reggelire tejes kávét fogyasztottak kolbásszal, szalonnával, sült oldalassal, mellé kenyérrel és savanyúsággal. Ebédre orjaleves, vagy tyúkhúsleves volt, a leveshúshoz paradicsommártás, az 50-es években a paradicsommártás helyett tormával ették a főtt húst. Volt rántott hús és szalma krumpli. Végül a kalács. De nem maradhatott el a töltött káposzta sem a karácsonyi asztalról. A bőséges ebédből maradt, így azt fogyasztották vacsorára és másnap ebédre is.

Karácsonyi szokások Félegyházán

A 20. század elején városunkban az adventi böjtöt szigorúan tartották, a szerdai és pénteki napokon nem ettek zsíros étel, olajjal vagy vajjal főztek.

Az 1930-as években még szokásban volt a betlehemezés, ami advent első vasárnapján kezdődött, minden csapatnak megvolt a maga helyszíne, ahová elmentek.

Karácsony szentestéje előtt kilenc nappal szokásban volt a Szent Család-járás, vagy Szálláskeresés is. A Szent Család képét minden este más család fogadta be. Csoportosan vitték egyik háztól, a másikig.

December 24-e karácsony vigíliája, a karácsonyt megelőző, utolsó előkészületi nap volt. Ezt a napot karácsony böjtjének is nevezték, ekkor készítették elő a házat és az udvart, az ólakat rendbe tették, sütöttek-főztek, feldíszítették a fát és elrendezték az ajándékokat.

A római katolikusok liturgiája az éjféli misével, december 24-én kezdődött. Ez a mise az egyházi év kitüntetett alkalma. A karácsonyéjszakához sok hiedelem kapcsolódott. Városunkban is ismeretes volt a Luca-széke, melyet az éjféli misére készítettek el és vittek magukkal azért, hogy arra felállva felismerjék a boszorkányokat a templomban.

December 25-én hajnalban a pásztorok miséjére mentek a lakosok. Ezt azért hívják pásztorok miséjének, mert a kis Jézust először a pásztorok köszöntötték. Délelőtt pedig az ünnepi szentmisét tartják.

December 26-án a néphagyományban a vértanúhalált halt Szent István napját tartották, ez a nap az egészség- és termésvarázslás napja is volt. Ekkor gyűltek össze a családok és barátok egy közös beszélgetésre, étkezésre. A magyar népszokás szerint ezen a napon kezdték a regölést, házról-házra jártak a férfiak és köszöntőket mondtak termékenység és a párokat összehozó varázslás céljával. A gazdának a regölés keretében minden jót kívántak, a lányokat és legényeket pedig „összeénekeltették”.

Az 1950-es években azonban a karácsonyt megpróbálta eltörölni a szocialista hatalom, így 1988-ig fenyőünnepet tartottak. Lesték a családokat, feljegyzéseket írtak róluk. A rendszer enyhülésével azonban ahogy az ünneplés, úgy a karácsony szó sem volt tiltott dolog.

V. B.

Fotó: Kiskun Múzeum