Adventi kiállítás és vásár a Holló-körben
Megnyitott a hagyományos adventi kiállítás és vásár a Holló László Képzőművész Kör galériájában december 4-én, szerdán.
A megjelenteket Szabó Ildikó művésztanár köszöntötte, aki elmondta, hogy idén közös megegyezés szerint rendhagyó megnyitót terveztek. Festők és művészek gondolatait tolmácsolták, mintegy közös gondolkodásra késztetve a megjelenteket idézetek segítségével művészetről, karácsonyról.
Holló László, Morell Mihály, Szántó Piroska szavainak megidézésében közreműködött még Rátkai Zsuzsa és Mindszentiné Mandula. A felolvasások végén Szabó Ildikó Szántó Piroskára emlékezett. A kiskunfélegyházi születésű Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, író érdemes és kiváló művész 1913. december 7-én született. A megnyitón a művész Akt című kötetének, Az álarc című írása hangzott el.
Az kiállítás és vásár december 23-ig, 9 és 18 óra között látogatható.
Z.A.