Átadták a kibővített játszóteret a Platán Utcai Általános Iskolában
Szunyi Anikó, az iskola igazgatója elmondta, a játszótér bővítéssel 15 millió forintos beruházás valósult meg az intézményben, amit főként adományokból finanszíroztak. A játszótéri elemek mintegy 9 millió forintba kerültek és csaknem 400 ezer forintot költöttek az udvaron lévő fák metszésére, gallyazására. Mindezt az iskola jótékonysági báljának bevételéből, papír- és ruhagyűjtésből finanszírozták. Az igazgatónő örömmel számolt be arról is, hogy a játszóeszközök telepítéséhez szükséges munkadíjat nem kellett kifizetniük, mert azt az apukák és az iskola karbantartói közösen végezték. Ezen felül az önkormányzat és több helyi vállalkozás is segítette az játszótér megvalósítását.
Szunyi Anikótól megtudtuk azt is, hogy a kötélpályát csak tavasszal, a jó idő beköszöntével fogják átadni. Mint ahogy tavasszal készül el az iskola szabadtéri kondiparkja is, aminek szintén meg vannak már az eszközei.
Az igazgató elmondta, 423 diák jár a Platán-iskolába, ennek több mint fel az alsó tagozatos diák és ez a szám várhatóan emelkedni fog, ezért valószínűleg a játszótér bővítés ezzel nem ért véget. Új homokozó és mászóka létesítését tervezik jövőre.
A csütörtöki átadáson az iskola alapító-igazgatójára, Meizl Ferencre emlékezve egy madárodút is elhelyeztek a játszótéren. A tavaly elhunyt igazgató a helyi Madárbarát Klub alapítója és vezetője volt. Sok-sok gyerek és felnőtt vált madarbaráttá általa Kiskunfélegyházán és a környékbeli településeken is.