Körkérdés: minek örül karácsonykor?
Béres János (36)
Mindig szívből adtam, soha nem voltam irigy, amim volt, megosztottam. Én valahogy sosem szerettem kapni – nagyon szegények voltunk –, de sosem volt szükségem olyanra, amit nem tartottam fontosnak. Számomra adni mindig is nagyobb öröm volt. Az, amikor látom az ember reakcióját, amikor kinyitja az ajándékot, felbecsülhetetlen. Ha kaptam valamit, amit nem tudtam hasznosítani, odaadtam a testvéremnek. Az adakozás vagy ajándékozás számomra ugyanaz, mert a szívem legmélyéből teszem. Ez az egész ad egy löketet, ami előre hajt és motivál, hogy folytassam. Hiszen át tudom érezni, milyen, amikor valakinek nincs, és mennyire rossz érzés az. Hihetetlen nagy az empatikus képességem, néha azt is megérzem, ha valakinek fájdalma van. Én csak úgy érzem, hogy az átérző vagyok. Szóval igen, én ajándékozni bármilyen formában szeretek.
Nagy Anna (22)
Az ajándékozás számomra mindig is egyfajta örömöt jelentett, de sokkal inkább adni szeretek, mint kapni. Jó érzés látni, hogy a családomnak, barátaimnak tetszik az általam választott vagy készített ajándék. Mindig próbálom a lehető legjobb és legpraktikusabb ajándékot kiválasztani, amiket a későbbiekben használni is tudnak.
Gáll Zsoltné (39)
Kapni is szeretek dolgokat, de számomra az igazi ajándék a családom és az egészség.
Geszler Péter (41):
Számomra nem a tárgyi ajándékok a fontosak, hanem a személyes találkozások. A legnagyobb ajándék az, ha kellő és értékes időt tudok együtt tölteni a családommal, a szeretteimmel, a barátaimmal. Mindezt békében és szeretetben.
Mester Zsuzsanna (43)
Inkább adni szeretek, mint kapni. Személyre szabottan választom ki az ajándékokat. Tudom, hogy melyik barátom vagy családtagom minek örül. Valaki a kézműves dolgoknak, mások pedig boltban vásároltat kapnak. Én az egyedi, kézműves dolgokat szeretem kapni, mert abban a készítő szíve-lelke benne van.
Sántáné Tasi Panna (28)
Minden évben nagyon készülünk a karácsonyra. Öt napon keresztül mindig máshova megyünk, de mi is sütünk-főzünk, és természetesen már régen megvan a menüsor. A legnagyobb ajándék az, hogy a gyermekeink ilyen sok szép ajándékot kapnak. Természetesen a férjemmel mi is szoktunk ajándékozni. Bármit fogok kapni, mindennek nagyon örülök. Számomra a karácsony varázsa nem az ajándékokban rejlik.
Makány Nándor (55)
Én a funkcionális ajándékokat kedvelem! Valamire lehessen használni. És főleg olyat, amit magamnak nem vennék meg, mert spórolós vagyok magammal szemben. Olyat szeretünk a párommal, amit magunknak nem vennénk meg, mert sajnáljuk rá a pénzt, még ha nem is drága. Meg tudnánk venni, de a hétköznapi dolgokra nagyobb szükség van a források felhasználásakor, ezért hátrasoroljuk a családi költségvetésben.
Cseri Noel (11)
Idén karácsonykor a legjobban egy Xboxhoz való CD-nek örülnék, de a listán egy bélelt bakancs és pizsama is szerepel. Olyan ajándék, amit a boltban nem lehet megvenni, de nagyon szeretnék, az a hó. Adventkor itthon minden vasárnap gyertyát gyújtunk a családdal. A koszorút most én készítettem el saját kezemmel az iskolában. A kalendárium is rendszerint kedvelt nálunk ünnepek előtt. Tavaly Anyunak nem volt, ezért megleptük Apával, és nagyon örült neki. Karácsonykor Mamánál vacsorázunk, de itthon is fogadunk vendégeket a többi napon. Nagyon várom már a karácsonyt!
Szemerédi Kornél (20)
A karácsony közeledtével édesanyámmal feldíszítjük a lakást, majd 24-én a karácsonyfát is. Szenteste anyai nagymamámhoz, másnap apai nagyszülőkhöz megyünk ebédelni. Nálunk mindig meghitten és békében telik az ünnep szeretteink körében. Szenteste ajándékozunk. Én inkább adni szeretek, és az foglalkoztat leginkább, hogy másoknak örömet szerezzek. Ha magam részére kellene ajándékot választanom, akkor a könyv mindig jó megoldás.