Helyi hírek 2024. december 8. 16:00

Átadták a díjakat a Szilveszteri futáshoz kapcsolódó rajzpályázat nyerteseinek

Képgaléria
Átadták a díjakat a Szilveszteri futáshoz kapcsolódó rajzpályázat nyerteseinek
A második gyertyagyújtás előtt tartották meg a XXXIII. Jótékonysági Jogging Plus Szilveszteri Futás – „Rollsped Futam” – rajzpályázatának eredményhirdetését a városháza aulájában. Az idei évben közel kétszáz pályamű érkezett be, amelyek közül egy bíráló bizottság választotta ki a legjobbakat. A futáshoz kapcsolódóan immár hatodik alkalommal hirdették meg a rajzpályázatot. A legjobb hat pályázó kupát kapott, és az ő rajzaik kerültek a szilveszteri futáson az első 600 nevezőnek járó ajándékpólók elejére.

Balla László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, és beszélt a futásról, valamint annak jelentőségéről. Az alpolgármester, aki évek óta résztvevője a rendezvénynek, bátorított mindenkit, hogy a rajzpályázat után a futáson is vegyenek részt. Kiemelte, hogy a Jogging Plus Sportegyesület mellett a támogatók is fontos szerepet játszanak a rendezvény évek óta tartó sikeres megszervezésében. Elmondta, hogy a beérkezett pályaművek sokasága megnehezítette a versenybírák dolgát, de számos szép rajz érkezett. Beszéde végén megköszönte, hogy ennyien csatlakoztak ehhez a jó kezdeményezéshez. Ebben az évben öt kategóriában díjaztak résztvevőket: óvodásokat két csoportban, egy-egy alsó és felső tagozatost, egy középiskolást, valamint egyet a felnőtt kategóriából.

Ezt követően Kószó Éva, a Jogging Plus Sportegyesület képviselője a díjak átadásához felkérte a bírálóbizottságban is részt vevő támogatókat: Szűcs Szabó Sándort, a Rollsped Kft. ügyvezető igazgatóját, Morvai Szilvesztert, a Félegyházi OTP fiókvezetőjét; Fekete Krisztinát, a Dél-100 Kft. képviselőjét; Lajos Norbertet, a NORBIKE Kft. ügyvezetőjét; valamint Németh Lászlót, a Jogging Plus Sportegyesület elnökét.

A díjazottak büszkén vették át a nekik járó serleget és ajándékcsomagot.

Ahogyan azt már korábban megírtuk, ők lettek a rajzpályázat nyertesei, és az ő rajzaik fogják díszíteni a szilveszteri futás ajándékpólóit.

Az óvodások közül Rácz Milán Kevin (Bankfalusi Óvoda) és Urbán Eszter (Bercsényi Óvoda) bizonyultak a legügyesebbnek.
Az általános iskola alsó tagozatosai közül Kósa-Rátkai Nóra, a József Attila Sportiskolai Általános Iskola tanulójának rajzát választották a legjobbnak.
A felsősök kategóriájában Márton Norbert, a József Attila Sportiskolai Általános Iskola diákja nyert.
A középiskolások között Csenki Henrietta, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium diákjának műve bizonyult a legjobbnak.
A felnőtt kategória legjobbja Zsibrita-Gácsi Zsuzsanna lett.

B.D.

Kövessen minket a Facebookon is!