Helyi hírek 2024. december 9. 08:00

Felgyúlt a remény gyertyája

Képgaléria
Felgyúlt a remény gyertyája
Advent második gyertyája is fellobbant Kiskunfélegyháza városi koszorúján az elmúlt hétvégén. A polgármesteri hivatal előtt tartott ünnepségre ezúttal is sokan voltak kíváncsiak. Az eseményen Hatvani Zsófia református lelkész mondott beszédet, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár munkatársai pedig ünnepi előadást tartottak.

Bajzák Andrea, az Ifjúsági Iroda munkatársa a felvezetőjében advent jelentőségéről és az ahhoz kapcsolódó hagyományokról beszélt. Rámutatott, hogy sokan a készülődésre, az ajándékozásra, a mézeskalács sütésére és a koszorúkészítésre gondolnak, ha adventről esik szó. Azonban advent a nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és a lelki megnyugvás időszaka is. Bajzák Andrea Müller Péter gondolataival érzékeltette az adventi időszak lényegét:

Ha sötétbe kerülsz, vigasztalan sötétbe, és nem látsz már semmiféle kiutat, gyújts fényt önmagadban – hidd el, világítasz. Az első a hited, hogy nem marad ez mindig így. A második a láng, a reménységed, hogy jön egy igazi, szebb világ. A harmadik láng, amikor láthatóvá válsz a sötétségben, úgy hívják: bölcsesség. A negyedik lángot pedig úgy hívják: szeretet. Megszülettél, kiléptél a fényre, belőled árad a fény, és már nem tudod megkülönböztetni, hogy te szeretsz vagy szerte vagy.

Ezt követően Hatvani Zsófia református lelkész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Kifejtette, hogy lelkészként gyakran lát bele emberek életébe, és megtapasztalja, milyen különbözően viselik az emberek a terheket. Néhányan emberfeletti nehézségek között is megállják a helyüket, míg mások kisebb problémák súlya alatt is összeomlanak. Ennek egyik oka, hogy mire irányul a figyelmük, a fókuszuk. Ünnepi beszédében ezért a fókuszváltás fontosságáról beszélt. Három példán keresztül világította meg, hogyan segíthet a helyes fókusz a nehézségek elviselésében.

Első példáját a 121. zsoltárból idézte, amelyben a zarándokok Istentől kérnek segítséget veszélyes útjuk során. A történet arra emlékeztet, hogy mindannyian úton vagyunk valamilyen formában. Az utazás során könnyebb és nehezebb szakaszok váltakoznak, de Isten mindig velünk van, ha kitartóan követjük céljainkat.

Második példája Pál apostol Filippi-beliekhez írt leveléből származott. Pál betegséggel és fogsággal terhelten is örömről írt, mert figyelmét másokra fordította, nem saját szenvedéseire összpontosított. Ez tette lehetővé számára, hogy pozitív gondolatokat közvetítsen még a legnehezebb helyzetekben is. Hatvani Zsófia kiemelte: bár a nehézségek ettől nem szűnnek meg, a fókuszváltás segíthet elviselhetőbbé tenni őket.

Harmadik példáját János evangéliuma 3:16 verséből hozta:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A lelkész zárógondolataiban arra biztatta a jelenlévőket, hogy fordítsák figyelmüket a számukra lényeges és értékes dolgokra. Az adventi időszak kiváló alkalmat kínál arra, hogy feltöltődjenek és megerősödjenek a mindennapi kihívásokkal szemben.

Az ünnepség további részében a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár munkatársai híres szerzők ünnepi gondolataiból összeállított műsorral lepték meg az érdeklődőket. Az est hangulatát Csányi László szaxofonjátéka tette még meghittebbé.

A második gyertyát a város adventi koszorúján Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, valamint a Kiskunfélegyházi Polgárőr Egyesület elnöke és felesége gyújtották meg.


B.D.

Kövessen minket a Facebookon is!