Rangos nemzetközi versenyen remekeltek a KHSE fiataljai
Czakó Ervin, az egyesület alelnöke mutatta be a három fiatal sportolót: Nemcsok Fannit, Berecz Vincét és Szabó Mátét.
– Nívós, magas színvonalú versenyen vettek részt a sportolóink – mondta el az alelnök, kiemelve, hogy a világ számos pontjáról érkeztek versenyzők, többek között Ázsiából, Európából és Afrikából is. A mérkőzések több napon keresztül zajlottak, és meghívás alapján lehetett kijutni.
Fanni 13 évesen is elmondhatja magáról, hogy régóta válogatott, és nem ez volt az első nemzetközi versenye. Indulása nem is igazán volt kérdéses – tette hozzá Czakó Ervin. Vince, szintén 13 éves, idén a magyar bajnokságot megnyerve érdemelte ki, hogy meghívást kapjon a legjobbak közé. Máté, aki 15 éves, szintén válogatott, de egy baleset következtében hosszabb felépülés várt rá. Az elmúlt hónapok edzései és jó szereplései azonban biztosították helyét a csapatban.
Fanni kiemelte, hogy egy lengyel versenyzőt kellett legyőznie, aki tavaly a második helyet szerezte meg. Az első menetet tekintve ellenfele erősebbnek bizonyult, viszont a második és harmadik menetben Fanni fölénybe került. A harmadik menetben, a második rászámolást követően, a bíró véget vetett a mérkőzésnek, így Fanni keze kerülhetett a magasba.
Vince a döntőben már az első menetben eldöntötte a mérkőzést, így első nemzetközi versenyén az első helyet szerezte meg. Helyzetét nehezítette, hogy korábbi mérkőzésén egy helyi indulóval kellett megküzdenie, aki mindenképpen előnyben volt hazai pályán.
Máté súlycsoportjában hatan indultak. Első meccsét TKO-val nyerte meg a második menetben. A döntőben azonban bírói pontozással elvesztette a mérkőzést, így ezüstérmet szerzett. Vincéhez hasonlóan neki is török versenyzőkkel kellett megmérkőznie.
Czakó Ervin értékelésében elmondta, hogy hazai ellenfél ellen mindig nehezebb megküzdeni, és Máté esetében is ez volt a helyzet. Szerinte mindhárman kihozták magukból a legtöbbet egy komoly, rangos versenyen, ahol amellett, hogy a városnak büszkeséget okoztak, hazájukat is kiválóan képviselték.
Szabó Máté véleménye szerint az is nagy szó, hogy egy kisebb edzőteremből ennyien eljuthattak egy világversenyre. A jövőbeli terveik kapcsán mindhárman egyöntetűen a jövőre rendezendő abu-dzabi világbajnokságot tűzték ki célul.
Köszönjük szépen az egyesület támogatóinak kiemelten a Dél-100 Kft-nek, akik hozzájárultak tanítványaink nemzetközi szerepléséhez. Külön köszönet edzőinknek Czakó Ervinnek, Holló-Szabó Józsefnek, valamint Volentér Andrásnak, akik segítették a gyermekek felkészülését. - Tette hozzá Nagy Krisztián a KHSE elnöke.
B.D.