Helyi hírek 2024. december 21. 15:00

Lehet félreismertük Júliát – bemutatták Miklya Luzsányi Mónika új könyvét

Képgaléria
Lehet félreismertük Júliát – bemutatták Miklya Luzsányi Mónika új könyvét
Miklya Luzsányi Mónika könyve Szendrey Júlia személyiségének egy kevésbé ismert oldalát tárja fel. A szerző az eredeti forrásokból származó gondolatokat felhasználva meséli el Júlia történetét egy olyan nézőpontból, amely eddig nem kapott hangsúlyt. A mű központi témái között szerepel a családon belüli erőszak, a nők elnyomása, valamint annak valódi okai, hogy miért házasodott újra Júlia.

Az eseményen szó esett a 19. században játszódó, Petőfit is érintő könyvekről, hiszen a szerző az elmúlt időszakban három művet is publikált a témában. Az est részeként Mónika a Szabadság, szerelem című könyvéből is felolvasott részleteket.

Szendrey Júlia személye nem ismeretlen, Petőfi Sándor hitvese történelmünk kiemelkedő alakja. A köznyelvben azonban torz kép alakult ki róla, mivel férje halála után kevesebb mint egy évvel újraházasodott. Az előadás során Mónika elmondta, hogy valójában Júlia sokáig kereste eltűntnek hitt férjét. Úgy tudta, hogy Petőfi Bem tábornokkal együtt Törökországba emigrált. A könyv bemutatja, milyen lépéseket tett Júlia azért, hogy megtalálja szerelmét, és azt is, hogyan kötött érdekházasságot annak reményében, hogy férje előkerül. Petőfi azonban soha nem tért vissza, Júlia pedig egy nehéz és bántalmazó házasságban találta magát. A történet egy olyan nő sorsát követi végig, aki a szerelem és a remény jegyében került kilátástalan helyzetbe.

A bemutatón szó esett Mónika írói kísérletezéseiről is. Bár ez a könyv első ránézésre hagyományosnak tűnhet, a szerző eredeti forrásokból származó idézeteket, dokumentumokat épített be a műbe. A szövegben több forrásmegjelöléssel is találkozhatunk, ami hűen tükrözi a történelmi valóságot. Ez az eljárás azonban kihívást jelentett, hiszen a 19. századi nyelvezet jelentősen eltér a maitól. Mónika elmondta, hogy bizonyos idézeteket átalakított, hogy jobban illeszkedjenek a könyv egészéhez. A kötet terjedelme mintegy 600.000 karakter, ebből 200.000 karakter közvetlenül az eredeti forrásokból származik.

Mónika hangsúlyozta, hogy a mű célja a Szendrey Júliáról kialakult téves kép megváltoztatása. Ő maga is más szemlélettel kezdett neki a kutatásnak és az írásnak, mint amit végül a könyvben megfogalmazott. A munkát elsősorban Júlia naplói segítették, amelyek érzelmekkel teli, önreflexióval átszőtt írások. Júlia sokat írt, ám műveit elrejtették, és a korszak uralkodó szemlélete is hozzájárult a róla alkotott torz képhez. Érdekes, hogy naplóit és jegyzeteit csak azután fedezték fel, hogy Tóth József, Júlia egykori titkára, elhunyt. Az utóbbi évtizedekben Gyimesi Emese kutatásainak köszönhetően kaptak nagyobb figyelmet ezek a dokumentumok.

A bemutatót követően a közönség kérdéseket tehetett fel az írónőnek, és dedikáltathatta a könyvet.

B. D.

Kövessen minket a Facebookon is!