VSZKSZ: igazgató-pályázat
Betöltendő munkakör: mérnök
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: az intézmény vezetőjének feladata az intézmény szakszerű, takarékos és törvényes vezetése, működtetése, a színvonalas szakmai munka szervezése, a munkáltatói jogok gyakorlása, és a döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatos minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezés, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz,
- büntetlen előélet,
- tizennyolcadik életév betöltése,
- cselekvőképesség,
- főiskolai végzettség,
- vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások, nyilatkozatok:
- pályázó részletes szakmai önéletrajza,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
- vagy az erkölcsi bizonyítvány megkéréséről szóló igazolás a büntetlen előélet igazolására, továbbá arra, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a közalkalmazotti jogviszony létesítését nem teszi lehetővé,
- az iskolai végzettséget tanúsító oklevél, okirat másolata,
- az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programot,
- nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,
- nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálását a képviselő-testület nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalja.
A magasabb vezetői megbízás időtartama: a vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre szól, az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével – 3 hónap próbaidő kikötésével.
Magasabb vezető, illetve a vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető.
Illetmény, juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései és a végrehajtási rendelet szabályai az irányadók.
A https://kozigallas.gov.hu internetes oldalon történő közzététel időpontja: 2014. december 22.
A munkavégzés helye: Bács-Kiskun megye, 6100 Kiskunfélegyháza, Deák Ferenc u. 2.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. január 22.
A pályázat benyújtásának formája: egy eredeti példányban papír alapon, a pályázó saját kézjegyű aláírásával ellátva a szakmai programot, a szakmai önéletrajzot és a nyilatkozatokat, továbbá 1 példányban az eredeti aláírásokat is tartalmazó teljes pályázati anyagot CD lemezen szkennelt formátumban. Az előírt formai és tartalmi feltételeknek nem megfelelő pályázat érvénytelennek minősül.
A pályázat benyújtásának módja: kizárólag postai úton, a pályázatnak Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata címére (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1.) történő megküldésével. A borítékon kérjük feltüntetni: „Pályázat a VSZKSZ igazgatói állására”
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának rendje: az érvényes pályázatokat Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el.
A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást érvénytelennek nyilvánítsa.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. február 5.
A pályázattal kapcsolatosan információ kérhető a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodánál Kissné dr. Üveges Orsolyától a +36/76/562-024-es telefonszámon.