Miklya Annát, a Futni mentem félegyházi forgatókönyvíróját is köszöntötték a sikerfilm helyi bemutatóján

Félegyházán is nagy sikert aratott a Futni mentem című magyar sikerfilm, amelynek forgatókönyvét – Divinyi Réka mellett – a kiskunfélegyházi származású Miklya Anna írta. A romantikus vígjáték vetítését már tavaly novemberben megkezdték a Petőfi Moziban, ám a közönség töretlen lelkesedése miatt december 10-én ismét műsorra tűzték.
A vetítés különleges pillanata volt, amikor Szemerédi Kornél, a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Iroda munkatársa virággal és a város 250 éves jubileuma alkalmából kiadott emlékkönyvvel ajándékozta meg Annát. Az írónő meghatottan fogadta a gesztust.
Szemerédi Kornél az eseményen emlékeztetett arra, hogy a film iránt az országos érdeklődés is kiemelkedő. A Futni mentem ugyanis már hetek óta fut a mozikban, de népszerűsége folyamatosan nő. Ezzel együtt a bevétel is rekordokat dönt, ami ritka jelenségnek számít a hazai filmgyártásban – fogalmazott, majd további sikereket kívánt az írónak.
V. B.