Kis híján megölte gyermekkori barátját
Dr. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: a 32 éves vádlott és a 29 éves sértett - akik gyermekkoruk óta barátok - 2014. augusztus 30-ról 31-re virradó éjszaka Kiskunfélegyházán közösen szórakoztak. Nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, amitől mindketten leittasodtak. Az este során összetalálkoztak a vádlott egyik helybéli ismerősével is, aki csatlakozott hozzájuk.
- Az elfogyasztott szeszes italok miatt a sértett kötekedni kezdett és egy kisebb szóváltás alakult ki közte és a vádlott ismerőse között, ezt azonban sikerült elsimítani. Hajnali 4 óra 30 perc körül a társaság egy diszkóban szórakozott, amikor a sértett kihívta az utcára a vádlott ismerősét, hogy verekedjenek meg. A férfi ki is ment a sértett után, de követte őt a vádlott is. Az utcán a vádlott felelősségre vonta a sértettet a viselkedése miatt, vitatkozni és lökdösődni kezdtek. A vita hevében a sértett ökölbe szorított kézzel megindult a vádlott felé, aki kisebb erővel ököllel szájba vágta a felé közelítő férfit. Ettől a sértett megtántorodott, de tovább haladt a vádlott felé, aki a bal öklével, legalább közepes erővel újra megütötte a sértett arcát. Az ütés miatt az erősen ittas férfi a betonon hanyatt esett, feje a földhöz csapódott és elvesztette az eszméletét - részletezte az esetet a szóvivő.
A sértett rövidesen magához tért és kórházba szállították, a vádlott pedig a helyszínen várta meg a rendőröket. A bántalmazás miatt a sértett a fején több 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, valamint koponyalapi törést és keményagyburok alatti vérzést szenvedett, az utóbbiak életveszélyes sérülések.
A büntetlen előéletű vádlott szabadlábon várja a tárgyalást. A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben.
Fotó: illusztráció