Búcsú dr. Pataki János Józseftől
A kiskunfélegyházi kórház dolgozói szomorú szívvel vesznek búcsút dr. Pataki János főorvos úrtól.
Középiskolai tanulmányait a kalocsai Szent István Gimnáziumban kezdte, az itt kapott útmutatás egész életére szólt. Ezeknek az éveknek nem csak világszemléletét, hanem egy több,mint 60 évre szóló barátságot, 40 évi közös munkát is köszönhet.
1964-ben végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen és első munkahelye a Kiskunfélegyházi Kórház volt. Fiatal orvosként kiváló közösségbe került és kiváló tanítómesterekhez, Dabasi Halász György és Édes István személyében. Nagyon büszke volt rá, hogy negyedéves orvostanhallgatóként egy “igazi ajándékot” kapott Dabasi Halász főorvos úrtól, megoperálhatott egy vakbelet és egy sérvet, a főorvos úr pedig asszisztált neki. Ez pecsételte meg a sebészethez való kötődését és örökre a szívébe zárta a kiskunfélegyházi kórházat, mint első és utolsó munkahelyét.
1969-ben tett szakvizsgát sebészetből.
Pataki főorvos úr munkáját még abban az időben kezdte, amikor olyan kevés orvos dolgozott kórházunkban, hogy jóval több időt töltöttek bent hivatásuk miatt, mint családjuk körében. Ez a rengeteg munka olyan nagy gyakorlatot adott neki, amit a későbbiekben is jól tudott kamatoztatni. Munkabírása, ambíciója egyre gyarapodó és elmélyülő tudáshoz segítette. Kivételes diagnosztikus készsége és kézügyessége hamar nyilvánvalóvá vált. Gyakran mondta: “zenész embernek finom keze van”. Gyors döntésképességének és határozottságának ez nyújtott alapot. Egyszóval: tehetséges volt.
Kiváló szervezőként a nagy forgalmú sebészeti szakrendelésen és a baleseti kontroll általa történő bevezetésével - munkatársait is megnyerve - sokezer embert segített a gyógyuláshoz. Minden emberhez utat tudott találni, bizalmat ébresztve, biztonságot nyújtva tevékenykedett, örömét lelve az eredményekben.
1973-ban, 34 évesen az új rendelőintézet igazgató főorvosaként teremtette meg a széles szakmai spektrumú, igen magas színvonalú szakorvosi ellátás feltételeit. Barátságos, tiszta, rendezett környezetben még az elkerülhetetlen várakozás is elviselhetőbbé válik a betegek számára - vallotta mindig munkája során.
1980-ban urológiából szakvizsgázott. Először a rendelőintézetben, később a kórházban is létrehozta az urológiai szakrendelést.
A műtőasztaltól nem tudott soha elszakadni, a rendelőintézet igazgatása mellett is operált urológiai és sebészeti műtéteket is egyaránt.
A társszakmákkal való együttműködése példamutató volt.
Sokáig a városban egyedüli urológusként sürgős esetekben csak hozzá fordultak kollégái az urológiai problémák megoldásáért, és ő vonakodás nélkül nyújtott segítséget szabadidejében is. Nem mondta, hogy neki is szüksége van pihenésre, mert tudta, számítanak rá. Ő is kikérte a társszakmák képviselőinek véleményét és hallgatott rájuk. Tudta, hogy betegeinek azzal segíthet a legtöbbet, ha az emberi hiúságon felülemelkedve összegzi a különböző szakmák eredményeit és javaslatait, majd saját kezébe fogva megvalósítja azt. Nem lehetett olyan kérés, amiben ne segített volna, vagy legalább tanácsot ne adott volna. Ugyanakkor hálával és szeretettel emlegette idősebb kollégáit, “öreg cimboráit”, akiktől fiatal korában tanult.
Munkáját mindig készséggel, odaadással végezte, önmagát sem kímélve, nagyon sokat dolgozott, nappal és éjszaka - orvos volt.
Szeretett és tudott is élni. Magánjellegű, vagy munkatársi összejöveteleken elegánsan, jó hangulatot teremtve, finomakat főzve, vagy tangóharmonikázva kedveskedett a résztvevőknek. Örömteli együttlétek voltak ezek. Nagyon jó visszaemlékezni rájuk. Sajnálatos, hogy korán jött betegsége megakadályozta mindezek folytatásában.
Pataki főorvos úr halálával Kiskunfélegyháza egy kiemelkedő személyiségét veszítette el.
Hiányozni fog bölcs mosolya, sokrétű tudása. Az utolsó hetekben emberi méltósággal viselte a rámért sorsot. Amikor vígasztalni próbáltuk, hogy ebben a korban már kicsit lassabb a gyógyulás, sokatmondóan ránk mosolygott, mintha azt mondta volna: tudom én, hogy innen már nincs visszaút, hiszen én is orvos vagyok.
Ezekkel a gondolatokkal búcsúznak tőle: Dömötör Ilona főorvos asszony, Édes István főorvos úr, Kincses Sándor főorvos úr, Perlaki Pál főorvos úr és Szabó Mária főorvos asszony.
Én a 80-as évek végén ismertem meg, akkor kerültem a sebészeti osztályra pályakezdőként. Határozott, szigorú embernek láttam őt akkor, egyben kiváló szakembernek is, aki ha kellett, mindig segített, szakmai tapasztalatát, tudását készségesen átadta. Nagyvonalú, igazi úriember volt. Sokat dolgoztunk együtt, sokat beszélgettünk, így kapcsolatunk a szakmai munka mellett mély, igaz barátsággá alakult. Apámként tiszteltem és szerettem Őt. Tanítómesteremnek, példaképemnek nevezhetem, szakmailag és emberileg egyaránt. Visszavonulása után is gyakran meglátogattam otthonában, sokat beszélgettünk mindennapi dolgokról, szakmai kérdésekről, a vadászatról, a családról - mely nagyon fontos volt számára - és a zenéről, ami egész életét végig kísérte. Végül gyakran elővette tangóharmonikáját, amelyen lenyűgöző tehetséggel játszotta a szebbnél szebb dallamokat. Kedvencei közé tartozott a Doktor Zsivágó című film zenéje, ezek a dallamok kísérjék őt utolsó útjára.
Isten veled Főorvos Úr, nyugodj békében, nagyon fogsz hiányozni!
