Az utolsó hegycsúcs
Képgaléria
Ezt az előadást az eredeti tervek szerint Erőss Zsolt tartotta volna. Ezért mondta Bense Zoltán, a sporttárs és barát: „bárcsak ne tartanék ma előadást!”
De tartott. Tisztelettel emlékezőt, a hős és a felelőtlen kalandor szélsőségeitől egyaránt mértéktartón távolmaradót. Beszélt az emberről, a családapáról, a férjről, a hegyek, csúcsok szerelmeséről. És az utolsó kihívásról.
A 8586 méteres Kancsendzönga az egyik legnehezebben elérhető hegycsúcs, amelyet a világ harmadik legmagasabb csúcsaként tartanak számon. Amikor Erőss Zsolt eldöntötte, hogy első magyarként kísérletet tesz a meghódítására, meghirdette az „Üzenet a csúcsra” kezdeményezést. „Ez alkalommal szeretném, ha a csúcs mindenki számára elérhető lenne, még ha egyelőre virtuálisan is. Minden feladat, minden kihívás erőt és kitartást kíván tőlünk az életben, legyen szó a legegyszerűbbnek tűnő dologról, mondjuk arról, hogy felkeljünk reggel korán, vagy arról, hogy elkezdjünk sportolni, vagy, hogy elvégezzünk egy iskolát, egészen addig, hogy felépüljünk egy betegségből, vagy megnyerjük a megyei focibajnokságot, esetleg összespóroljunk egy külföldi útra a vágyott országba. Mindenkinek volt már, vagy éppen van ilyen célja és küzdelme.” – szólt a felhívás, mintegy rámutatva: nincsenek kicsi és nagy célok.
Az Üzenet a csúcsra Facebook oldalon összegyűjtött egyéni és csapat célokat, fogadalmakat, kívánságokat egy pendrive-on valóban magával vitte Zsolt a csúcsra, hogy – így fogalmazott – „A mozgalom segítségével bárki láthatja, hogy nincs egyedül, hogy mindannyiunknak vannak vágyai, amelyeket el akarunk érni, csak tenni kell értük.”
A pendrive – tudtuk meg Bense Zoltántól – feljutott a csúcsra, azonban – a tervvel ellentétben, miszerint fennmaradt volna a hegyen – Zsolt átadta azt az olasz mászónak, Mario Vielmonak, ő pedig az alaptáborba leérve visszaadta Kollár Lajosnak, a magyar expedíció vezetőjének. Végül Zsolt felesége, Sterczer Hilda kapta meg az adathordozót.
Az előadáson Bense Zoltántól további részleteket tudott meg a hallgatóság az expedícióról, és annak tagjairól. Így például a fiatal és rendkívül tehetséges Kiss Péterről, aki két év alatt hódította meg az Alpok összes négyezresét (ez összesen 82 hegycsúcsot jelent). S bár Péter azelőtt sosem járt 8000 méter felett, Bense Zoltán szerint minden tekintetben felkészült és alkalmas volt a Kancsendzönga meghódítására. Az egyetlen hiba – legalábbis szakmai szempontok szerint mérve – amit Kiss Péter elkövetett, amikor ereszkedés közben visszafordult segíteni a lemaradó Erőssnek. Ahogy az előadó fogalmazott: az ilyen helyzetre nem volt felkészítve a fiatal hegymászó, mivel 8 ezer méter felett ezt mindenki magától értetődőnek tekinti. Igaz, az érvek megváltoznak amint emberi, baráti, mester-tanítvány nézőpontból közelítjük meg a kérdést.
Bense Zoltán előadása – képpel, videókkal illusztrálva – egy különleges világba nyújtott betekintést. Oda, ami a kívülálló számára fenségesen gyönyörű, de ijesztő is egyben. Ahol a hideg, a hó az úr, ahol a táborokban a sátor a hegymászók otthona, ahol szigorú szabályok uralkodnak, és a legapróbb tévedésért, szabálysértésért is súlyos árat kell fizetni. Ahol az ember a legutolsó tartalékait is mozgósítja néhány frenetikus pillanat: a csúcsra jutás reményében. Fanatizmus? Elköteleződés? Kitartás? Hétköznapi elmével felfoghatatlan az a végtelenül sok áldozat, lemondás, fájdalom, amit ezek az emberek zokszó nélkül vállalnak. Ilyen volt Erőss Zsolt és Kiss Péter is, akik abban a tudatban haltak meg, hogy meghódították a csúcsot. Az utolsót.
