Helyi hírek 2015. január 15. 10:50 Forrás: baon.hu

Barbár zsiliprongálás

Barbár zsiliprongálás
Ismeretlen tettesek megrongáltak és kinyitottak több vizes műtárgyat az Alpári és a Szikrai Holt-Tiszánál. Ennek következtében a víz akadálytalanul folyhatott a Tiszába.

Január elején derült arra fény, hogy az Alpári Holt-Tisza vízszintje 10-15 centivel alacsonyabb, mint amilyen korábban volt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a víz valahova elfolyt.



A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Sporthorgász Egyesületek Bács-Kiskun Megyei Szövetségének szakemberei bejárást tartottak, hogy megállapítsák, mi miatt történt a vízszintesés.

- A bejárás során kiderült, hogy az alpári Nagy-tó kivezető csatornájának zsilipfedelét megrongálták - mondta Bártol István természetvédelmi őr. Ez az a műtárgy, amit az elmúlt év novemberében javítottak meg. Azt a célt szolgálja, hogy a Nagy-tó vize szabályozhatóan tudjon folyni az Alpári Holt-Tiszába. Ez az egyedüli vízkormányzó-mű a Nagy Tavon. Az Alpári és a Szikrai Holt-Tiszát egy csatorna köti össze, melynek a szikrai részén található egy zsilip, amit szintén megnyitottak illetéktelenek. Ez azt jelentette, hogy az alpári holtágból át tudott folyni a szikrai-holtágba a víz.

Ez még nem lett volna olyan nagy baj, de a holtág végén lévő folyami zsilipeket is kinyitották, így a Tiszába ömlött a víz. Ez még nem volt elég az ismeretlen tetteseknek, mert az alpári-holtág végén lévő folyami zsilipet is kinyitották. Ezek következtében csökkent az Alpári Holt-Tisza vízszintje mintegy tizenöt centiméterrel.

- Amint észleltük a zsilipek kinyitását, azonnal intézkedtünk a lezárásról, hogy illetéktelenek ne tudják újból megnyitni. A vízügyi igazgatósággal (ATIVIZIG) egyeztetve és azok beleegyezésével rögzítettük a megbolygatott folyami zsilipeket. Rendbe tettük a Nagy-tó zsilipjének fedlapját is, de onnan a továbbra is nyitott zsilipkapun át áramlik a víz az Alpári Holt-Tiszába. Nagy valószínűséggel tud annyi víz visszafolyni a holtágba, mint amennyi a zsilipek kinyitásával elveszett. A két holtágat összekötő csatorna zsilipjét lezártuk. A fenti beavatkozásoknak köszönhetően egyelőre biztosítható a holtágak és a környező ártéri területek kedvező ökológiai állapota. Amennyiben túl magas vízszint állna elő akármelyik hullámtéri víztestben, akkor az ATIVIZIG iránymutatásával és közreműködésével a fenti műtárgyakon keresztül szinte azonnal megkezdhető lesz a fölösleges víz elvezetése a folyóba.

Jelenleg a Szikrai Holt-Tisza vízmércéje 129 centit mutat. A tavasszal beállítandó kezdő vízszint - ami általában biztosítja a teljes évi ökológiai vízkészletet - 185 centiméter, azaz még korántsem halmozódott fel a szükséges vízmennyiség a holtágban. A zsilipek illegálisan történő megnyitásával szerencsére a Szikrai Holt-Tisza vízszintje nem változott, illetve most már töltődik, hetente hat-hét centit. Sajnálatos módon a korábbi zsilipek kinyitóit, rongálóit nem tudták azonosítani - mondta el Bártol István.

Fotó: Szentirmay Tamás

 

Kövessen minket a Facebookon is!