Néhány év alatt megtérül a jégpályára fordított összeg
Mint azt Dósai Bence kabinetvezetőtől megtudtuk, a jégpályára mintegy 7,4 millió forintot fordított az önkormányzat, ami a számítások szerint néhány év alatt teljesen megtérül.
- Hosszú távú együttműködésre törekedve a jégpályát sem egy évre terveztük, ami a sikert és kihasználtságot látva jó döntés volt. Olyan konstrukciót dolgoztunk ki, ami kedvező pénzügyi feltételek mellett lehetővé teszi, hogy a félegyháziaknak a következő szezonokban is lehetősége legyen korcsolyázni. A jégpálya üzemeltetője 800 ezer forint területfoglalási díjat fizet az önkormányzatnak évente, emellett a reklámfelületek értékesítéséből további 300 ezer forint bevétel folyt be már az első évben. Úgy reméljük, hogy ez az összeg a jövőben tovább nőhet. Így gyakorlatilag akár öt-hat év alatt megtérül a jégpályára fordított összeg - hangsúlyozta a kabinetvezető.
A műjégpálya megnyitása óta teljes kihasználtság mellett működik. A tervek szerint február elejéig bizonyosan korcsolyázhatnak még a félegyháziak.
T. T.