Helyi hírek 2015. január 22. 14:30 Forrás: baon.hu

„Meztelen” a színházterem

„Meztelen” a színházterem
Javában tart a felújítás a Kecskeméti Kulturális Központban. A színházterem falai például már csupaszon, betonig visszabontva állnak.

Bejárást tartottak szerdán a Kecskeméti Kulturális Központban. Bak Lajos ügyvezető igazgató kalauzolásával a városvezetés tagjai, a képviselők, a Hírös Agóra projektben közreműködők és a sajtó munkatársai megtekinthették a már felújítás alatt álló, vagy arra váró termeket.


A nagyterem érdekes látványt nyújtott csillárok nélküli mennyezetével és főleg csupasz falaival, hiszen már körös-körül leszedték a faburkolatot, de hiányzott a borítás a színpadról is. A nézőtér székei ugyanakkor még a helyükön voltak, persze nem sokáig maradhatnak, hiszen a tervek szerint a kivitelezésnek 2015 júniusára be kell fejeződnie.

Mint arról korábban beszámoltunk, a művelődési központ 650 millió forintos vissza nem térítendő pályázati támogatásból korszerűsödik. Bak Lajos kiemelte: a cél egy multifunkcionális közösségi központ kialakítása, a térség közművelődési életének gazdagítása. A felújítás során jelentősen növekszik a 40 éves épület befogadóképessége és elérhető szolgáltatásainak száma. Az ügyvezető igazgató kiemelte: a legnagyobb hangsúly nem a műszaki, hanem a szakmai és a tartalmi megújuláson van. Műhelyrendszerben fognak működni, teljesen nyitottan az új programokra, kezdeményezésekre.

Rengeteg minden változik. A nagyterem befogadóképessége ugyan marad 600 fő, de látványos belsőépítészeti megoldások lesznek, megújul a padló-, a fal- és a színpadburkolat, kicserélik a zsöllyeszékeket, hangszigeteltek lesznek a bejárati ajtók és az álmennyezet. Energiatakarékos és korszerű lesz a színháztechnológia és az épületgépészet egyaránt. A fűtési-hűtési rendszer teljesen átépül, a terem légkondicionált lesz és az ügyvezető igazgató szavai szerint világszínvonalú fény-, hang- és színpadtechnikát szerelnek be, így tökéletesen alkalmassá válik televíziós felvételek és hangfelvételek készítésére is. A nagytermet teljesen akadálymentesítik, és székek kivételével lehetővé teszik, hogy az első sorban a kerekesszékek is elférjenek.

Teljes wifi-ellátottságot biztosítanak az épületben. Az előcsarnokban kialakítanak egy információs központot, amely gyűjti és rendszerezi Kecskemét és vonzáskörzetének kulturális programjait. A ruhatár mellett 8 számítógépet helyeznek ki, szintén szabad internet-hozzáféréssel. Megvalósítanak egy családbarát játszótermet sok játszóeszközzel, a szülők gyermeküket itt hagyhatják majd a programok idejére. Újdonság, hogy lesz 12 fős nyelvi labor is a földszinten. A nemrég elindult, vagy a jövőben megalakuló civil szervezetek működését irodahelyiség rendelkezésre bocsátásával támogatja a kulturális központ.

A kamaraterem és az előcsarnok egybenyitható lesz, a nagy tér helyszínéül szolgálhat kiállításoknak, turisztikai programoknak, vásároknak. Mobilfallal és üvegajtóval az intézményt két, teljesen elszeparált részre tudják majd osztani, a bejárattól balra eső folyosót és termeket külön bejáraton is meg lehet majd közelíteni. Az alagsorban pedig raktárbázis kap helyet. Mindemellett megújulnak a raktárak, szociális helyiségek is.
 

Felmérés a kulturális központról

A sajtótájékoztatóval egybekötött bejárás résztvevői kaptak egy kérdőívet, amellyel az elkövetkező hetekben valószínűleg sokan fognak találkozni az intézmény látogatói közül is. Az önkéntesen, akár anonim módon is költhető kérdőívvel többek között azt szeretné felmérni az intézmény, hogy milyen gyakran látogatják különböző rendezvényeit, milyen típusú színházi előadásokra, koncertekre, filmekre lenne igény a közönség részéről, kit szeretnének a színpadon látni, és egyáltalán a városlakók honnan értesülnek a helyi és térségbeli kulturális programokról. A kérdőívet feltöltik az intézmény honlapjára és eljuttatják oktatási intézményekbe is. Bak Lajos kijelentette: ilyen jellegű felmérés még nem volt Kecskeméten, az eredményeket megosztják majd a többi kulturális intézménnyel és az önkormányzattal is.
 

Nem zár be az Ifjúsági Otthon

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: a beruházás csak a feltételét adja meg a közösségi térnek, de az elképzeléseket tartalommal kell majd megtölteni, hogy jól szolgálja a város lakosságát, és ehhez a szereplők részéről közös gondolkozásra van szükség. A polgármester kitért az Ifjúsági Otthonra is, hangsúlyozva: integrációja egyáltalán nem azt jelenti, hogy az intézmény be fog zárni. Mint mondta, a KIO része lesz a Hírös Agórával létrejövő komplex közösségi térnek, de a mostani épületében, ugyanazzal a szellemiséggel fog működni. „Elsősorban üzemeltetési szempontból kell harmóniát teremteni a két intézmény működésében” – jelentette ki a polgármester.

Fotó: baon.hu

 

Kövessen minket a Facebookon is!