Halálos gázolás Kecskeméten
![Halálos gázolás Kecskeméten Halálos gázolás Kecskeméten](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/15044.jpg)
Halálos baleset történt szombaton kora reggel, fél 7 körül Kecskeméten, a Szent László körúton. Egy Suzuki Splash halálra gázolt egy, az úton átszaladó férfit.
A helyszíni nyomokból látszik, hogy az 5-ös főút felől érkező Suzuki sofőrje, amikor észrevette a sötétben a láthatósági mellényt nem viselő férfit, elrántotta a kormányt balra, de az ütközést már nem tudta elkerülni, körülbelül az út közepén elütötte a gyalogost. A kocsi végül a bal oldali útpadkán tudott megállni. A Suzukinak betört a szélvédője, de az autóban utazóknak nem esett baja.
A rendőrségi helyszínelés során kiderült, a baleset áldozata egy 41 éves bolgár állampolgárságú férfi. Hogy hogyan került a Szent László körútra, egyelőre kérdéses. Nem kizárt, hogy a férfi kamionsofőr és a közeli autógyárba érkezett. A járművét még keresik a rendőrök.
A baleseti helyszínelés idejére a Szent László körutat teljes szélességében lezárták.
Fotó: baon.hu